„A magyarországi demokratikus ellenzéknek nem adott az intellektuális ereje és függetlensége – meg persze a tematizációs lehetőségei sem –, hogy érdemben megpróbálhatna nem a Fidesz által meghatározott diszkurzív kereteken belül, azokra reflektálva, hanem azoktól függetlenül, önállóan kommunikálni. De mégis ezt kellene tenni. Tiszte vizet öntve a pohárba: sem a »rezsicsökkentés«, sem semmi más nem indokolhatja Magyarország stratégiai közeledését Oroszországhoz. Az egyetlen dolog, ami ténylegesen indokolja, hogy az egyre autoriterebb Orbán-kormány nemzetközi elszigeteltségének oldására egyre autoriterebb partnerek oldalán smúzol szimbolikusan. Mert – Merkellel, az USA-val, vagy akár már a lengyelekkel szemben is – Putyinnak vagy Azerbajdzsánnak nem kínos Orbán, ők nem gyakorolnak nyilvános kritikát Budapesttel szemben. Ez az egyetlen kézzelfogható oka és következménye a keleti orientációnak, racionális érveket ugyanis nehéz felhozni mellette.
Ha egy pillantást vetünk a tényekre, mondjuk az energiapolitikai függés tekintetében, gyorsan belátható, hogy Magyarország helyzete sem nem rendkívüli, sem nem kifejezetten kiszolgáltatott egy kelet-közép-európai összehasonlításban. Bár mindig a Gazprom nyugat-európai árképzésével vetjük össze, érdemes leszögezni, hogy Magyarország a jelenleg érvényes, 1996-ban megkötött, hosszú távú szerződése alapján az egyik legalacsonyabb árat fizeti a 2004-ben és utána csatlakozott EU-tagállamok közül az orosz gázért. Függésünk az orosz energiaimporttól arányaiban ugyan magas, ugyanakkor hazánk úgy a kőolaj, mind pedig a földgáz tekintetében rendelkezik alternatív ellátási útvonalakkal (az Adria-kőolajvezeték és a baumgarteni gázvezeték reverse-flow képességével), stratégiai földgáztároló kapacitása pedig az egyik legjelentősebb a régióban. Nyilvánvalóan az orosz vezetékes gáz a legolcsóbb és nyilvánvalóan minden magyar kormánynak érdeke jó gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat fenntartani Moszkvával, beleértve a minél olcsóbb energiaimport lehetőségét is. Ez azonban normális esetben nem vezethetne az ország külpolitikai orientációjának stratégiai átértékeléséhez. A Balti államok minden tekintetben messze kiszolgáltatottabbak hazánknál, mégsem kívánták e kiszolgáltatottságot az energiapolitikai függés növelésével és a Moszkvához tartó stratégiai közeledés által »kezelni«. Épp ellenkezőleg, pont e kiszolgáltatott helyzet következtében nincs elkötelezettebb tagja az euro-atlanti intézményeknek jelenleg a Balti Államoknál és Lengyelországnál.”