„Két fontos körülmény. 1. Navracsics Tibor személye, amellyel helyben a Fideszt azonosítják. 2. Az a tény, hogy áprilisban úgy választatták meg a veszprémiekkel (és a környékkel) Navracsicsot, hogy a Fideszben tudták, rövidesen vissza kell adnia a mandátumot. Ám erről az aprócska tényről elfelejtették tájékoztatni a helyieket.
A veszprémi jobboldali közösség már azt sem értette, mi történik Navracsiccsal, a város neveltjével, az egykori ellenzéki frakcióvezetővel, a második Orbán-kormány miniszterelnök-helyettesével, aki egyszer csak kívül került a belpolitikai életen. Mert uniós biztosnak lenni szép dolog, de mégiscsak politikai karantén. (…)
Érdemes megnézni a várost, mert sokat elárul arról, hogyan gondolkodnak ők saját magukról. Veszprém nem az a hely, ahol harminc év után is gyüttmentnek nevezik a betelepülőt, ez egy befogadó város, de erős méltóságtudattal. Könnyű rátalálni identitásképző pontjaira, a színházra, a kézilabdacsapatra, a templomokra, s arra, hogy tisztelik a politikusaikat az egykori belügyminiszter Horváth Balázstól Navracsicsig.
Most úgy érezhették, őket nem tisztelik. Az elemzők a Fidesz súlyos vereségéről számoltak be, pedig a veszprémi jobboldaliak nem szavaztak szembe a párttal. Csak éppen nem mentek el elegen. Megsértődtek, és talán volt is miért.
Ám most nem jó Veszprémben fideszesnek lenni, mert nem ezt akarták, nem így akarták, nem Kész Zoltánt akarták, hanem a Fideszt. A régit, akit ellenzékben is megszavaztak, akiért a lakótelepeken kampányoltak, tüntettek, aláírást gyűjtöttek, akivel közös volt a cél a polgári Magyarország részeként polgári Veszprémet építeni. A folytatást meg meglátjuk.”