Miért szereti a média, ha egyházi vezetők a szegénységről beszélnek?

„Ha röviden szeretnénk megfogalmazni, hogy mi is az egyház feladata, valami ilyesmit mondhatunk: Jézus Krisztus örömhírének hirdetése, valamint magának Jézus Krisztusnak képviselete, megjelenítése ezen a világon. S ha a Bibliát olvassuk, azt fogjuk találni, hogy maga Jézus sem „a szegénység problémájának megoldásán" fáradozott. Segített azoknak, akik betegek vagy éhesek voltak, ha »megesett rajtuk a szíve« vagy ha csodajelekkel valami fontos dologra irányíthatta a figyelmet, de intézményes megoldást ilyenfajta társadalmi problémákra nem keresett, nem szorgalmazott. (...)

A fentiekkel nem azt akarjuk állítani, hogy a szegénység problémája egyáltalán nem létezne, illetve hogy ne lenne szükség a gondok enyhítése céljából létrehozott intézményekre, szeretetszolgálatokra, szociális ellátórendszerre. Az egyház, a keresztény közösség nagy becsben tartja azokat az embereket, akik ilyen jellegű munkában találják meg élethivatásukat, s azokat is, akik a szabadidejükben végzett önkéntes munkával és/vagy pénzzel támogatják ezt a szolgálatot.

De el kell fogadnunk azt is, hogy nem minden embert, s nem minden keresztény embert szólít ilyen területre a hivatása. Egyesek az elesett, rászoruló embertársaik segítéséhez kapnak talentumokat, mások pedig más feladatokra, melyek ugyanolyan értékesek lehetnek: az ifjúság oktatására és nevelésére, tudományos kutatásra, kétkezi munkára, üzleti tevékenységre vagy egyebekre.

Nem kötelező tehát minden keresztény embernek a szegénység problémáinak megoldására összpontosítania az energiáit. Viszont igenis kötelező minden keresztény embernek szembesítenie önmagát azzal a kérdéssel: életével, munkájával a közjót szolgálja-e? Ha semmi olyat nem tudunk felmutatni, amivel megpróbáljuk jobbá tenni a világot és Isten országát építeni, az bizony baj... De ennek nem az az egyetlen lehetséges módja, hogy a szegényeken segítünk.”