Erkölcsi mélyponton a rendszerváltás

„Az orosz elnök látogatását körüllengő megilletődöttség és keleties pompa nem a Merkel-látogatás hangulatát idézte, és csak azt sikerült elhitetnie, hogy bár Oroszország – a katonai erejét leszámítva – minden lényeges hatalmi szempontból sokkal marad alatta Németországnak, számunkra az előbbi »a« nagyhatalom, amely orientál. Vélhetően ez is volt a cél. Tegnap nem tudtuk meg, valójában miről beszélgettek, a tárgyalások után aláírt egyezmények alacsonyabb szintűek és jelentéktelenek voltak, a nyilatkozatok semmitmondóak. De olyan barátiak, amihez foghatót egy európai vezetővel sem produkált Orbán 2010 óta. Amikor Putyin elment, egy tovább kompromittálódott Magyarországot hagyott maga mögött, amely már rég elveszítette a pontos iránytűjét és a jó hírét. A magyar külpolitika a harmincas évek végi állapotába jutott vissza, a legrosszabbhoz, amit egy névleg független ország elérhet. Ez lenne a szuverenitás? Ugyan. (...)

Orbán Viktor megszállta Magyarországot, és behívta hozzá Putyint. Orbán, akinek a kormányzása elenyésző jót, viszont annál több hibát és bűnt hozott, nem lehet elégszer elmondani, hogy minél többen értsék: egyetlen dolgot szolgál, a saját hatalmát. A hatalmába kapaszkodva egyre rosszabb pozícióba hajszolja az országot minden lehetséges szempontból. 2006 után a rendszerváltás új erkölcsi mélypontjához jutottunk.”