Mindörökké Auschwitz?

2015. január 27. 10:19

A holokausztot „embertelennek” tartani, sajnos, tévedés. Emberi, túlságosan is emberi. Ilyenek is vagyunk. Igen, mi.

2015. január 27. 10:19

„A holokausztot »embertelennek« tartani, sajnos, tévedés. Emberi, túlságosan is emberi. Ilyenek is vagyunk. Igen, mi. Auschwitz megtörtént, ebből tudhatjuk, hogy lehetséges. Bármikor, természetesen. Történetesen mi tudhatjuk ezt a legjobban, mert épp Európának ezen a kicsi, szinte társtalan nyelvén írta meg a korszak legfontosabb magyarjainak egyike. Ebben a tekintetben tehát kerek 70 évvel ezelőtt Auschwitz nem ért véget. Egyebek között azért sem, mert a népirtások, etnikai tisztogatások története azóta is zavartalanul folytatódik. Jól mondta a nagy angol- amerikai költő, Auden, hogy a történelmet, Auschwitz előtt és utána is, »úgy, ahogy van, a bennünk lakó bűnöző csinálta«. Mit ünneplünk akkor most?

Azt a reményt talán, amelyet ez az önmagunkról szóló sötét tudás nyújt nekünk. Jó, ha nem felejtjük el mindezt egészen, ha nem süllyedünk vissza egy ostoba álhumanizmus illúzióiba, ha nem válnak ezek az emlékezések üres rituálékká, november hetedikévé.”

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték
Tovább a cikkhezchevron
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Győzelemre áll Orbán Brüsszelben, ráadásul a Bizottságot nem csak Ukrajna sürgeti

Győzelemre áll Orbán Brüsszelben, ráadásul a Bizottságot nem csak Ukrajna sürgeti
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 187 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2015. január 27. 16:51
nolvag Mit ünneplünk akkor most? a 6 milliárd után járó zsét!
Válasz erre
2
1
ottapont
2015. január 27. 16:39
"A holokausztot „embertelennek” tartani, sajnos, tévedés. Emberi, túlságosan is emberi. Ilyenek is vagyunk. Igen, mi." Hajlok rá, hogy igazat adjak, a szemet szemért, fogat fogért mentalitás mindig győz, legalábbis látszólag, azért vannak kivételes esetek, emberek, helyek. Ez a mentalitás sajnos mindig aktuális, lásd Palesztina.
Válasz erre
1
1
Bikavér
2015. január 27. 15:50
Akik meg nem azok meg miért nem?
Válasz erre
1
0
Bikavér
2015. január 27. 15:50
Minél jobban jajgatnak annál jobban kezd elég lenni. Valaki mondja már meg miért szálltak fel a vonatra???
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!