(…)
Egyben azt is észleltem, hogy ezek a visszavágyakozó arcok magukat minimum tekintetes úrként képzelik el abban a régi szép időben, és véletlenül sem rabszolgaként, zsellérként vagy proletárként, de lehetőleg nem is nőként, holott tudják jól, hogy olyanok a régi szép időkben is voltak, csak valamivel kevesebb esélyük és joguk volt az élethez, mint újabban. Emiatt mindig álságos ostobaságnak tekintettem ezt a nosztalgiát, vagy elnéző perceimben gyernőttek fantasy-klubjának.
Na de az már valami, hogy Mable vagy Henry is szívesen lennél. Ők ugyebár a ranglétra legalján állnak ebben a szép emlékű BBC-sorozatban, ami abban nyilvánul meg, hogy az rúg beléjük, alázza meg vagy pofozza fel őket, aki csak akarja. Valamint abban, hogy ezt a helyzetet ők eléggé megszenvedik.