Riadót fújtak Brüsszelben: rádöbbentek, hogy nagy a baj, és a magyar ötletbe kezdtek el kapaszkodni
Ráébredtek arra, hogy Európa nehezen tart lépést az Egyesült Államokkal és Kínával.
A szlovák példa – 200 helyett 30 euró – a bizonyíték arra, hogy végül a mi nyugdíjasaink is csak töredékét kapták volna a megígért összegnek.
„Lássuk be: igazából ez az egész kötelező magánnyugdíj sztori magyarok milliói számára egy elkerült csalódás. A szlovák példa – 200 helyett 30 euró – a bizonyíték arra, hogy végül a mi nyugdíjasaink is csak töredékét kapták volna a megígért összegnek. Nálunk a nyugdíj 25 százalékáról szólt Medgyessy Péter ígérete 1998-ban, de csak a »Mesék a jóléti rendszerváltásról« kötet egyik epizódja volt. Lehetetlen lett volna teljesíteni a kitűzött célt, mert 13 év alatt nulla százalék volt a kasszák reálhozama, azaz csak az inflációt sikerült kitermelniük. 2008-ban az egész éves befizetés elúszott a gazdasági válság miatt.
Ez az egész magánnyugdíjas csoda egyébként egy olyan világbankos modell volt, amivel korábban Latin-Amerikában már kísérleteztek. Nyugat-Európában jellemzően nem létezik ez a sajátos öszvér, a V4-országokban sajnos bevezették. Az értelmét utólag nem más, mint az Európai Bizottság nyugdíjszakija kérdőjelezte meg, mivel »a finanszírozási modell alapvetően hibás volt«. Sőt, az öreg hozzátette, hogy ez a magyar »magán« és »kiegészítő« pillér minden volt, csak magán és kiegészítő nem, mert az állam tette át a pénzt, és nem egészítették ki magánbefizetések. Eközben az államnak – mivel a nyugdíjakat továbbra is fizetni kellett – ráadásul évi 360 milliárd (fejenként minden magyarra évi 36 ezer) forintot kellett betenni a hiányzó pénzek helyére, ez kiválóan növelte az államadósságot.
A felelősséget, a kockázatokat és a veszteségeket tehát mindannyian viseltük. A tőzsdézés nyereségéből viszont a pénztárak és az alapkezelők kaptak magas jutalékot.”