„A példa kedvéért ezt az állami intézményt nevezzük Magyar Nemzeti Banknak. Oly sokévi bezárkózás és néma szolgálat után végre elérkezettnek látja az időt, hogy teremtő energiái immár valódi alkotásokban öltsenek testet, s elhatározza, hogy létrehoz öt alapítványt, amelyek feladata az új, a hamarosan világszerte egynek és igaznak elfogadott közgazdasági tanítások hirdetése, amely tanok végre túllépnek a kereslet és kínálat vagy a bevétel-kiadás-egyenleg-nettó vagyon összefüggéseivel, a szerződéses szabadság fogalmával, illetve a pacta sunt servanda elvével leírható ósdi modelleken.
Könnyen belátható, hogy az a kétszázegynéhány milliárd (a nagyságrend nem tévedés) forint, amelyet a fenti nemes célokra az alapítványok teremtőjüktől kaptak, csak a mindenben a negatívumokat kereső örök huhogóknak tűnik soknak, nyilván csak első látásra. És micsoda olcsó demagógia ezt az összeget összevetni például a közoktatásra fordított pénzekkel!