Egy irányba tart

„A gyümölcs nem tehet azért, hogy teremjen, a gyülekezet azonban tesz erőfeszítéseket is, miközben Isten munkájáról beszéltek...

Visszatekintve, nagyjából négy-öt éves szakaszokra bonthatjuk a gyülekezet életét, de ezeket sohasem terveztük meg előre. Évről évre megvolt persze az alapvető teológiai látásunk, az irány, ami meghatározta a munkánkat és a szolgálatunkat, de ezeket a nagyobb szakaszokat csak utólag tudjuk egyértelműen néven nevezni. Nem másról van szó, mint a gyülekezet fejlődéséből fakadó helyzetekről, kihívásokról és az arra talált teológiai válaszokról. Az első szakasz 1988-tól 1994-ig tartott, ami leginkább Balázs Károly nevéhez kötődik: új gyülekezet született Gazdagréten. A második szakasz 1994-től 1999-ig tartott, amit a növekedés időszakának neveztünk el, hiszen a létszám és a szolgálatok mennyisége is emelkedett. Ekkor fektettük le az alapvető struktúrákat és fogalmaztuk meg a teológiai látásunkat. A következő szakasz az építkezésé volt, ami lelkileg sokkal nehezebb időszak volt, nem növekedtünk, nem mozdultak a dolgok előre, éltük a közösségi házban az életünket. De készültünk az építkezésre és arra, hogy az új épület sok új embert fog vonzani. Döntő volt, hogy ennek a szakasznak a vége felé jött Dani Eszter lelkipásztor a gyülekezetbe. A templomba költözéssel új szakaszba léptünk, új munkatársak csatlakoztak hozzánk. Miután belaktuk a templomot, rájöttünk, hogy nincs vége a történetnek, Isten újra hív. Ennek a szakasznak lett most vége az új épületrész kialakításával. Jelenleg három lelkipásztor van és két istentisztelet. A célunk pedig most az, hogy nagykorú, érett gyülekezetté váljunk. (...)

Hogyan lehetséges egyszerre megszólítani hívőket és nem hívőket?

Gazdagréten kezdettől fogva prioritás az igehirdetés. A szolgálatok között mindig is ennek szentelem a legtöbb időt. A gyülekezeti tagok formálódását, növekedését a házi csoportok is elősegítik, amelyekben mint kis közösségekben bibliatanulmányozás folyik - mikor mennyire jól, ez a vezetőitől is függ. Aki közösségben van, szintén növekedik a hitében, mert a közösségben teszi ki magát annak, hogy megismerjék, ott kap tükröt magáról, ott gyakorolhatja, mit jelent megbocsátani, bocsánatot kérni, egymást inteni vagy az intést elfogadni, tehát a közösségben növekszünk mindannyian. A mindennapok mellett a gyülekezeti hétvégéken, a nyári táborokban és persze, a szolgálatban is. Amikor az embereket behívjuk a gyülekezetbe az Isten országa szolgálatára, hangsúlyozzuk, hogy nem minket szolgálnak, hanem Istent. (...)

Hogyan lehet mind a még nem hívőket, mind a nem régen hitre jutottakat, mind a régebb óta hitben járókat megszólítani, táplálni egyszerre?

A még nem hívőknek, a nem régóta Istennel járó embereknek és a régen hitben élőknek is az evangéliumra, az Igére van szüksége. A kérdés, hogyan lehetséges őket egyszerre megszólítani. Tim Keller (a New York-i Redeemer Presbiteriánus Gyülekezet alapító lelkésze - a szerk.) sokat beszél erről. Úgy kell beszélnem, hogy lehetőleg az is megértse, aki nem régóta a gyülekezet tagja. Például, ne utaljunk röviden bibliai történetekre, feltételezve, hogy mindenki ismeri azokat, mert a régóta reformátusokkal is megeshet, hogy nem ismerik, ezért röviden térjünk ki rájuk. Ezen kívül a tartalmat is lehet a hallgatósághoz igazítani: egy egész részt kialakítani az igehirdetésben, ami csak azért van, hogy a nem keresztyén embereket megszólítsa. Ez hasznos lehet a gyülekezeti tagoknak is, mert hallhatják, hogyan lehet egy kérdést a nem keresztyén ember számára érthetően taglalni.”