Még élek. Kár, hogy nincs itt a Csurka Pista. Interjú.
„– Visszatérve a bevezetőben felemlegetett egyik alapélményemre, amikor láttalak benneteket a padon ülve a Napkelte című műsorban, az volt a benyomásom, hogy két rossz diák ül az igazgatói irodában, és meg kellene mondani, hogy ki verte be az ablakot, de egyiküknek sem akaródzik. A riporter kérdéseket tett fel, amire időnként te mondtál valamit, de látszott, hogy nem akarod megbántani Pistát, eközben Csurka leginkább nézte a földet, nemigen reagált. S az látszott, hogy nem akartok egymásnak kellemetlen dolgokat mondani.
– Igen, ez egy ilyen magyar dolog volt. Egyszer Nyugat-Németországban jártunk, annak is a legnyugatibb részén, és valamilyen nosztalgiavonattal mentünk többen, talán 90-ben vagy 89-ben, ott volt Pozsgay, Jovánovics Gyuri, Szakcsi Lakatos Béla, meg én. A németek azt remélték, hogy valami jó heves összeütközés lesz a Pozsgayval. Akkor nekem már megvolt a magam kedvezőtlen véleménye Pozsgayról. A Levendel Laci orvos lakásában rendezett ilyen szalonokat, ahol ott volt Pozsgay, Nyers Rezső, Hankiss, Gombár Csaba, Csoóri, Csurka, Kiss Jancsi, Haraszti, és én is néha, meg sonka, kolbász, sajtok, borok. Levendel Laci kedves, naiv, mindig jót akaró ember volt. Ezeken a beszélgetéseken Pozsgay énelőttem leszerepelt, nagy öblös bariton pátosszal mondta a véleményét, és kérdeztem tőle, hogy ezt a központi bizottságban miért nem szoktad mondani. Még nem jött el annak az ideje. És kérdeztem, ebben a nagy hasban valami szelek mozognak, de nem tudnak kijönni, csak valami nem illatos formában, nincs bátorság, nincs vér a micsodájában. Úgyhogy annak se örültem volna, ha ő lett volna az elnök, és én voltam az egyik, aki kitalálta azt a négyigenes népszavazást. Visszatérve a németországi útra, emiatt nem volt bennem túl nagy rokonszenv és bizalom, de ugyanakkor mégis, talán ez egy ilyen vidéki dolog, hogy röstelltünk volna ezen ott huzakodni, úgyhogy akkor nagyon nyájasak voltunk egymáshoz mindannyian, és nagyon élveztem Szakcsi zongorajátékát. Nem volt igazából hajlandóság erre az összeveszésre, a monori találkozó is olyan kedvesen suta volt, egy partvisnak a nyele állt fölfelé, amire egy mikrofon volt felkötözve leukoplaszttal, és az asztal mögött ültek az öregek, Donáth Feri és a Mészöly.
– A lakitelki találkozó más volt?
– Az más volt, mert ott már nem volt a mieink közül rajtam kívül senki, és azt mondtam, ha már így csináltátok, akkor csináljátok, de akkor legyetek egy párt, és hozzunk létre több pártot.
– Az, hogy elhívtak téged Lakitelekre, az fügefalevél volt?
– Nem igazán. Volt egy olyan remény, hogy fennmarad a kapcsolat, akkor is, ha szétválunk, szóval ebben volt egy ilyen kétértelműség.
– Felvetődött az, hogy bevonjanak az MDF-be?
– Mindenfélébe bevontak akkor, ilyen zsidó-keresztény izékbe. Ilyen bevonható pacáknak látszottam, aztán én lettem mégis a legrosszabb gyerek.
– Mi lehet ennek az oka?
– Fene tudja. Talán a jámborsággal párosuló rosszgyerekség irritáló.
– 90-ben olvastam Csurkának egy írását a Hitelben, s kevés mondat marad meg bennem ennyire mélyen, ráadásul az a hevület, ami áthatotta a szöveget nagyon rokonszenves volt számomra. Azt írta, leginkább azért aggódik, hogy mi lesz a magyarokkal a munkagödör és a kocsma között ebben az új világban, mert könnyen lehet, hogy a többséggel nem sok jó fog történni.
– Sok igazság van benne, nagy gondolat.
– A 2000-es években találkoztatok egymással?
– Már nem.
– Te nem írtál róla, de ő elég sokszor írt rólad.
– Tényleg? Milyen figyelmetlen voltam. Jöttem egyszer haza Berlinből, és valaki mondta, hogy már megint írtak rólad a Magyar Fórumban. De nem tettem semmiféle erőfeszítést, hogy ezt megszerezzem.
– A szövegeket olvasva az volt a benyomásom, hogy valamilyen módon birkózik veled.
– Az Eörsi Pista is ugyanezt csinálta. Mondta, hogy már az ötödik cikket írom ellened, de még mindig nem reagáltál. Nem is olvastam, drága Pistám, majd elolvasom. Nem érdemes ellened írni, mert nem olvasod el.
– Eörsi miért írt ellened?
– Mindenfélét kitalált, hogy nem vagyok elég radikális, meg a jugoszláv dologban.
– Csurkánál viszont azt éreztem, hogy beszélgetést folytatott veled, amiben ugyan te nem vettél részt, de azért ő mondta a monológjait.
– El kéne ezeket olvasnom.
– Nem nagy öröm olvasni, nem pozitív értelemben írt rólad, bár ha lehántjuk a politikai argumentációt, a személyes közlendőt úgy summázhatom, hogy könnyű neked.
– Nem is mondom, hogy nehéz. Még élek. Kár, hogy nincs itt a Pista.”
A nagyszabású régészeti feltárás olyan valóságot villantott föl, amiről a kutatók nem is álmodtak. Luxuscikkek, gazdagság és hatalmas város képe bontakozott ki a szakemberek szemei előtt.
A tömeg nem fideszes, miépes, csurkista vagy orbánista, hanem „keresztény és magyar”, akik egy bő ezeréves identitás kontinuitására építenek. Ungváry Zsolt írása.
Számára nem volt megbocsátás, ellentétben másokkal, így például Szabó István rendezővel, aki hosszú időn keresztül gyártotta a terhelő tartalmú jelentéseket. Balogh Gábor írása.
A zenész őszintén értékelte a kormányfő törekvését a békére, miközben az EU-t komoly kritikával illette.
Ha száz év múlva megírják az ezredforduló utáni két évtized történelmét, akkor annak a középpontjában nem politikusok vagy ideológiák lesznek, hanem a technológiai forradalom, és annak hatása a társadalomra.
Izgalmas időszakot értékelt a miniszterelnök, aki kijelentette: Brüsszel elszakadt attól a valóságtól, amelyben élünk!
A Liverpool edzője szerint kiemelkedő a magyar játékos.
