A mai civilek az igazi párhuzam a valahai demokratikus ellenzékkel

„A nyolcvanas években a demokratikus ellenzék, amelynek ön meghatározó szereplője volt, a rendszeren kívül állt. A mai ellenzék viszont ott ül az illiberális rendszer parlamentjében, felesküdött Orbán alaptörvényére és felveszi a fizetését. Nem ez az oka, hogy az utcán megjelent tiltakozók a parlamenti ellenzéket is elutasítják?

De, pontosan. Leginkább a mai civilek az igazi párhuzam a valahai demokratikus ellenzékkel. A mai parlamenti ellenzék valójában belső ellenzék. Pályáznak a parlamenti helyekre egy olyan rendszerben, amelynek választási szabályait akár a legutolsó pillanatban is épp ahhoz igazítják, hogy ők ne győzhessenek, és ezzel legitimálják újra és újra a rezsimet. Teljesen természetes, hogy ezt a játékot elveti az új ellenzék. Az is természetes, hogy egyelőre párt- és politikaellenesek. Mi a hetvenes években még semmi mással nem törődtünk, mint hogy kikapáljuk magunkból a rendszer által ránk nyomott öncenzúrát, tisztán beszéljünk, és hogy mindent utáljunk. A cenzúra esztétikájában öngúnnyal azt állítottam, hogy még mi, a rendszeren kívüliek is a rendszer részei vagyunk. (...)

Az akkori ellenzéknek viszont volt stratégiája és elképzelése arról, hogy milyen berendezkedést szeretne. A mai utcai ellenzék viszont nem csak Orbán rendszerét, de – a 25 év egybemosásával – azt a berendezkedést is elveti, amelyért önök küzdöttek.

Aki túlságosan figyel az első civil tüntetések kezdő szónokainak szófordulataira, hibát követ el. Mert a tiltakozásaik tárgyából és az akcióikból süt az állampolgári szabadság és a plurális demokrácia vágya. Természetes, hogy ez egyelőre társul mindannak az utálatával, ami most politikának nevezi magát. Hogyan várhatnánk el, hogy az elmúlt 25 évvel kapcsolatban azt méricskéljék, mennyi volt pozitív abból a történetből, ami ide züllött. Ez olyan, mintha a hetvenes években azt várták volna el tőlünk, hogy a párt valamelyik frakcióját szeressük.Hiszen az egyes szereplők között nagyítóval akkor is fel lehetett fedezni a különbséget. De hogyan lehetne a paksi biznisz ellen azzal karöltve fellépni, aki elkezdte?

Gyurcsányra céloz?

Őrá is. A megtisztuló demokrácia hívei hogyan bízhatnának abban a szocialista pártban, amely felújítva a huszonöt évvel ezelőtti pozsgaysta vonalat, a közvetlen elnökválasztást éppen most készül beállni Orbán legújabb, ezúttal elnöki alkotmánycsínye mögé? Ami pedig Gyurcsányt illeti, vele most már a megújulási mozgalmak legkisebb gondja lehet, hogy ő a megbukni képtelen megbukott múlt össznemzeti szimbóluma. Már a jövendő kibontakozásra nézve jelent fenyegetést az a rohamosztagos módszer, ahogyan félretolva a polgári jó modort és a saját összefogási jelszavait is, pártja zászlóival kíván rátelepedni a pártpropaganda-mentesként meghirdetett Orbán-ellenes egységtüntetésre, amelyhez hasonló tömegerőt ő maga soha nem volt és soha nem lesz képes felvonultatni. A pillanatnyi vélt előny kedvéért azt sem bánja, hogy az ultimátummal végképp maga ellen fordítja a fiatalokat.”