Mintha újra egy zátony felé sodródnánk

„hvg.hu: A fogyasztói civilizáció az ember tökéletes ártatlanságát hirdeti – állítja új könyvében. Mi van, ha bedőlünk ennek a hazugságnak?

Hankiss Elemér: A televízió, a reklámok a nap huszonnégy órájában azt harsogják, hogy nagyszerű vagy, ártatlan vagy, te vagy a világ közepe, rajtad kívül semmi sem számít. Az emberi személyiségnek ez az egyre gátlástalanabb apoteózisa (isteni rangra emelése – a szerk.) a reneszánsz idején kezdődött, majd egyre erősödő hullámokban mára csaknem egyeduralkodó ideológiává vált. A szüleim, a nagyszüleim korában a fő parancsolat még az volt, hogy »Szeresd felebarátodat!«. Ma viszont már az, hogy »Szeresd önmagad!«. A világban ma zajló háborúk és válságok arra utalhatnak, hogy lehetetlen továbbmenni azon az úton, amin az elmúlt száz évben haladtunk, az egyre radikálisabb és korlátlanabb individualizmus felé. Eric Hobsbawm brit történész azt írja: »Ha a múltra vagy a jelenre építjük a harmadik évezredet, akkor kudarcot vallunk majd. És a bukás ára, vagyis társadalmunk megváltoztatásának az alternatívája: a sötétség.«

hvg.hu: Mit tehetünk ez ellen?

H. E.: A fogyasztói társadalom egyszerre örök karnevál és haláltánc. Tele van örömmel és kiteljesedéssel, de működnek benne a romlás és pusztítás erői is. Pedig az egyénnek ugyan ki kell teljesednie, de azt is el kell fogadnia, hogy a másik kiteljesedése is ugyanolyan fontos, mint az övé. (...)

hvg.hu: Azt állítja, hogy ha megismerjük a függőségeinket, akkor közelebb juthatunk a megoldáshoz.

H. E.: Mostanában egy új könyv kéziratán dolgozom. Az lesz talán a címe, hogy: „A Szabadság játékai”. Örömteli és keserű játékai. A borítón két gömb alakú üvegváza vagy akvárium látható. A baloldaliban halak úszkálnak, a jobboldali üres. Majd az egyik bátor kis hal nem bírja már elviselni az adott, zsúfolt világot: gondol egy nagyot és hatalmas erőfeszítéssel kiugrik eddigi világából. Azt a pillanatot látjuk, amint épp repül a szabadság felé, de a következő pillanatban a szabadság helyett a másik akváriumba csöppen/csobban bele. Mintha rólunk, emberekről szólna ez a kép. A szabadságnak vannak remek pillanatai, de a következő pillanatban ránk zárulhatnak egy újabb börtön rácsai. Önmagában már az is csoda, hogy egyáltalán beszélhetünk szabadságról. Mert köt bennünket a genetikánk, az egészségi állapotunk, a családunk, a gyermekkori környezetünk, az iskoláink, a munkánk, anyagi helyzetünk, meghatároz minket az adott társadalom rendszere és állapota, múltja, várható jövője, és ezer más dolog. Mindezek ellenére kell megpróbálnunk kitörni és szabaddá válni. Goethe írja a Faust utolsó soraiban: »Csak annak jussa élet és szabadság, ki napról napra vívja ki.« S valóban, az út, amit szabadon választottunk, előbb-utóbb kényszerpályává válik. Újra és újra útelágazásokhoz érkezünk, ahol döntenünk kell. Ez nehéz, de egyben nagyszerű feladat. Nicolai Hartmann, a híres német filozófus szerint »csak egy befejezetlen lény lehet szabad«. Mit érthet ezen? Valószínűleg azt, hogy valami véglegesen befejeztetett, akkor már nincs új választásra lehetőség. És ha nincs választás, akkor nincs szabadság.”