Nyilvánosságra kell hozni Török Márk pályázatait!

2015. január 13. 10:14

A hónapok óta tartó, több fordulós jogi csűrcsavar eredménye megszületett: nem atomtitkokról van szó, Török Márk elnöki pályázatait ki kell adniuk.

2015. január 13. 10:14
eszbé
Átlátszó oktatás

Még 2013 őszén adtuk be első adatigénylésünket, melyben az összes pályázó pályázati anyagát meg szerettük volna ismerni 2007-ig visszamenőleg. Kérésünket Huszka Annamária, az EHÖK irodavezetője visszautasította, mert szerintük a kért adatok nem tartoznak a közérdekű adatok körébe, a pályázatokat csak a pályázók írásbeli beleegyezésével lehet kiadni. Azt javasolta, hogy keressük személyesen az indulókat. Mivel a pályázók személyéről nem volt információnk, szerettük volna azt is megtudni, hogy egyáltalán kik indultak az elnöki pozícióért, de sikertelenül. Ekkorra már Ament Balázs, az EHÖK Felügyelő Bizottság akkori elnöke vette kézbe az ügyet és közölte: már az indulók névsora is személyes adatnak minősül, így az harmadik fél számára nem adható ki. Így a per indítása mellett döntöttünk. (…)

Érdekes módon az elmúlt öt évben az EHÖK hivatalos lapjában és a weboldalon megjelent hirdetményekben minden évben megjelölték a pályázat tartalmi és formai követelményeit – fényképes önéletrajzot, motivációs levelet, vezetői koncepciót vártak el, sőt a 2014 májusi dátummal feltüntetett hirdetményben a Felügyelő Bizottság azt is jelezte, hogy ezek híján a pályázatokat nem áll módjukban elfogadni. Az már csak hab a tortán, hogy ezt a felhívást utólag, szeptember végén tették közzé, eltitkolva a júliusi beadási határidőt a lehetséges indulók elől, amivel megsértették az EHÖK alapszabályát (részletes írásunk itt).

A fentiek figyelembevételével, közel nyolc hónap után a hétfői tárgyaláson a Szegedi Törvényszék első fokon az adatok részleges nyilvánosságáról döntött és elrendelte az elmúlt öt év nyertes pályázatainak kiadását.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Berecskereki
2015. január 13. 10:42
"Török elvtárs, Török Úr. Mi van? Biztos őt szemelték aki az Egyetem későbbi párttitkárának..." Na ja! Már 2007-ben. "Török Márkkal, aki - bár máig nem végzett semelyik szakon - 2003 szeptemberében kezdte meg egyetemi tanulmányait. 2004-től a bölcsészkari, 2007 elejétől pedig az egyetemi hallgatói önkormányzat elnöke lett, úgyhogy bizonyosan az övé az egyik leghosszabb hökös karrier. A két médium egyként megállapította a Gazdaságtudományi Karon kirobbant, majd gyorsan kihamvadt botrány kapcsán, hogy a hallgatói képviseleti választások folyamata átláthatatlan és manipulálható; meg azt is, hogy az ehök kezelésében lévő milliárdos összegek (ösztöndíjak, lakhatási támogatás, jegyzettámogatás stb.) szétosztásának a szempontjai nem világosak, a döntések indokoltsága nehezen ellenőrizhető." http://magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/hokosok-az-ejszakaban-81632
Berecskereki
2015. január 13. 10:37
Kapósak a kiművelt emberkék? ;-) "A Csongrád Megyei Bíróság 2008 augusztusában Török Márk keresetét elutasítva jóváhagyta az egyetem fegyelmi bizottságának határozatát, amely két félévre kizárta az ehök-elnököt az intézmény hallgatói közül. Török akkor kénytelen volt egy évre lemondani a hallgatói önkormányzat elnöki tisztéről. Ám ezt megelőzően úgy módosították a SZTEHA alapszabályát, hogy a kuratóriumot nem automatikusan a mindenkori ehök-elnöknek kell vezetnie; vagyis Török akkor is az egyetemmel közös vállalkozásból befolyó pénzek elosztását végző testület elnöke maradt, amikor nem lehetett hallgató az SZTE-n. Az új alapszabály szerint egyébként az elnököt a kurátorok választják - az őket delegáló kari hökök elnökeire pedig, mint a Népszabadság cikkéből kiderül, az ehök-elnök, vagyis Török Márk tesz javaslatot. Török átmeneti pótlására arra az egy évre - egyetlen jelöltként - azt a Zelena Andrást választották meg, aki néhány évvel azelőtt tanúként működött közre a Jövő Felsőoktatásáért Alapítvány létrehozásában. Amikor eltiltása véget ért, Török vissza is vette a pozícióját. A hökös kurátorok más esetben is úgy bántak a hallgatók számára alapított, átmenetileg rájuk bízott alapítvánnyal, mintha a sajátjuk volna: belevitték tulajdonostársként magánvállalkozásaikba." http://magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/hokosok-az-ejszakaban-81632 http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/torok_mark_8211_masodfokon_is_ket_felev_eltiltas/2045597/ https://www.u-szeged.hu/szegedi-egyetem/egyetemi-elet/ket-feleves-kizarast?objectParentFolderId=2028
Zokni
2015. január 13. 10:28
Török elvtárs, Török Úr. Mi van? Biztos őt szemelték aki az Egyetem későbbi párttitkárának...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!