„Na, ennyi, lejárt az idő. És most, az elmélyült gondolkodás után felszólítom minden rendes (kedves) magyar honfitársamat, hogy akár csak néma egyetértéssel, akár lelki transzparensek eszkábálásával, majd lelki magasságokba emelésével kérjen bocsánatot Novák Elődtől, ha eddig – eléggé el nem ítélhető módon, a tényekkel rútul szembehelyezkedve – úgy értékelte volna, hogy Novák Előd gyűlölködő kijelentést tett.
A bátrabbak csatlakozhatnának a formálódó Én is Novákelőd vagyok! mozgalomhoz. Mutassuk meg! Esetleg aláírhatnák azt a rövid és egyszerű, ám annál önkritikusabb nyílt levelet is, amelyet éppen fogalmazok, hiszen jómagam is hajlamos voltam eddig gyűlölködőnek tartani Novák Elődöt. A levél vázlatosan körülbelül így néz ki most – előre is elnézést a közvetlenségért, a tegező formuláért, így talán hitelesebb:
Kedves Novák Előd, bocsánatot kérek! Áttanulmányozva az állítólag (korábban?) általad is szerkesztett, visszafogottságáról köz ismert népi-nemzeti hírportál oldalait, valamint az Országgyűlés jegyzőkönyveit, továbbá figyelembe véve a kulturális bizottságban, pártod nagygyűlésein, különféle sajtótájékoztatókon, a Facebookon, egyáltalán: levegővétel közben, vagyis meglehetősen indirekt módon tett kijelentéseidet is, elismerem, hogy tévedtem, amikor nálad a gyűlölködés (aprócska) jeleit véltem felfedezni, következésképp tévesen hittem azt is, hogy nem vagy más, csak egy sötétlelkű náci gyökér.
Maradok soha el nem múló, forró, hátrafelé nyilazós tisztelettel:
Csider István Novákelőd”