Vigyázó szemetek!

„A napokban jelent meg egy kiváló könyv, amely az arab tavasz, az Occupy mozgalom és más, az elmúlt években világszerte megjelent tiltakozó mozgalmak kialakulását, tevékenységét, hibáit és eredményeit veszi számba. Wolfgang Kraushaar Diplomások lázadása címmel az arab tavasz kapcsán a 2011-ben lezajlott egyiptomi választások példáján összegez egy nagyon fontos tanulságot. A civil aktivisták szinte csak az interneten szervezték magukat, nem volt infrastruktúrájuk, kialakulatlanok szervezeteik, így pedig esélytelenek voltak arra, hogy a demokrácia alapjainak lerakására komoly veszélyt jelentő fundamentalista Muszlim Testvériség által létrehozott Szabadság és Igazság Pártja mellett labdába rúgjanak a választásokon. Hiszen a tömegek megmozgatása is komoly teljesítmény, de egészen más képességek kellenek a politika világában való szerepvállaláshoz, a befolyásgyakorláshoz, a jövő alakításához. Nem beszélve az esetleges kormányzásról.

A Szabadság és Igazság Pártja 37,5 százalékkal nyert, mögötte a második helyen, közel 28 százalékkal a radikális iszlamista szalafista Fény Párt, a különféle világi baloldali és liberális erők szövetsége, az Egyiptomi Szövetség pedig mindössze alig 9 százalékot ért el. A második helyen végző radikális iszlamisták titka pedig az volt, hogy Kairó és Alexandria szegénynegyedeiben karitatív és szociális segítséget nyújtottak, személyesen jelen voltak.

Azt hiszem, nem nagyon kell magyarázni, hogy milyen párhuzamra kívánom felhívni a figyelmet; az olvasó minden bizonnyal be tudja helyettesíteni a magyar pártokat az egyiptomiak helyére. Hiába tartottak az egyiptomi civilek milliós tömegtüntetéseket, amelyekkel sikeresen megbuktatták az évtizedek óta uralkodó diktatórikus rezsimeket, erejüket nem tudták »becsatornázni« a politika világába s főleg pozitív programként realizálni.

Magyarországon is hasonló gondokkal küzdenek az utóbbi időben újra megerősödő civil mozgalmak. Bár éppen a napokban olvashattuk, hogy fontolgatják a pártalapítást, s így készülnének a 2018-as választásokra. Máris itt az újabb dilemma. Érthető, hogy nem a meglévő pártok révén kívánnak belépni a politika világába, hiszen ez 2014 tavaszán sem hozott sikert. A demokratikus ellenzék pártjai ma ugyanazok: a múlt terhét cipelő MSZP és DK, a vergődő, éppen különvált Együtt és PM, valamint az éppen csak az orrával a mélyvízből kiérő LMP, amelyről ma sem tudjuk, hogy tulajdonképpen mi. Másfelől azonban új pártot alapítani rendkívül nehéz dolog, olyat különösen, amely releváns szereplővé kíván s képes válni. Leginkább pénz kell a dologhoz, s ez nem is kevés. De nem kevésbé fontos az országos szervezeti hálózat kiépítése. Éppen az LMP példája mutatta meg, hogy lehet kemény munkával új pártot alapítani, még a parlamentbe is be lehet kerülni, de országos lefedettség és szervezetek nélkül ez a tartósan kispárti létre elég.”