A neoliberalizmus nem pár gonosz ember összeeskövése volt, nem a Bilderberg-csoport találmánya, hanem a kapitalizmus önmagában adekvát, valószínűleg egyedül lehetséges válasza a hetvenes évek válságára, a keynesiánus politika krízisére. A reálgazdaság már halott volt, amikor a pénzügyi gazdaság domináló szerepe megérkezett: a »túlzásai« nem megremegtették a rendszert, hanem megmentették, vagy legalábbis elodázták a bukását. Ahogy mondani szokás: nem a kapitalizmus van válságban, maga a kapitalizmusa a válság (és ennek adminisztrációja lett az új rend). »A tőkés termelés állandóan arra törekszik, hogy ezeket az immanens korlátokat leküzdje, de csak olyan eszközökkel küzdi le őket, amelyek e korlátokat újabb és hatalmasabb méretekben állítják útjába. A tőkés termelés igazi korlátja maga a tőke.« (...)
A mai kapitalizmus alapvető tendenciája, hogy miközben az ön- és világpusztító tendenciái egyre nyilvánvalóbbak, az automata szubjektum önmozgásának imperatívuszai egyre kilátástalanabbá teszik nem csak ezeknek az imperatívuszoknak a megkérdőjelezését, hanem már a pusztítás ütemének a csökkenését is. Ebben a tendenciában értelmezhető, hogy miközben az őrült logika társadalmi meghatározottságok sokaságát (magánszféra-közszféra, munka-szabadidő, férfi-nő...) teszi idejétmúlttá, ezeknek a meghatározottságoknak a kényszerítő ereje mit sem csökken. A meghatározottságok a maguk formájában barbarizálódnak.
A patriarchátussal is ez történik, köszöni szépen, jól van - miközben egyre nagyobb őrültség. A kapitalizmus válsága nem az elpusztulásának lehetőségét jelenti egyelőre, hanem a világ elpusztulásáét. Az uralkodó társadalmi szubjektum nem tűnt el, hanem abban a formájában barbarizálódik, amelyben megfagyott: mint modern férfi. A patriarchátus megszüntetése nem lehetséges a tőkés értéktermelés felszámolása nélkül.
A nő csak a társadalmi konstrukció egy aspektusa: fetisisztikus forma, amely a nemben ölt testet. Ennek értelmében a nők felszabadulása nem azt jelenti, hogy ők is eljátszhatják a társadalomban a hagyományos férfi szerepeket, nem is csupán azt, hogy megszűnik az alárendeltségük, hanem hogy megszabadulunk végre a »feminitás« (és persze a »maszkulinitás«) fetisisztikus kategóriáitól és vele végre véget vetünk az emberiség előtörténetének.”