A Charlie Hebdo hősei és egy rettenetes forgatókönyv

„Az azonos időben történő bombarobbantások Berlinben, Hamburgban és Frankfurtban, valamint Párizsban, Brüsszelben Amszterdamban, Barcelonában, Milánóban, Rómában, Londonban és Manchesterben eddig is jelezték a dzsihád jelenlétét. Muszlim szélsőségesek kinyilvánították, hogy Európa már régóta elvesztette akaraterejét, ezért egy kis lökés is elegendő, ahhoz, hogy romba döntsék, és egy új kalifátust állítsanak fel. Mindez őrültségnek tűnt, hiszen az iszlamisták nem voltak elegen. Az európai muszlimok többsége nem akart részt venni az erőszakban, azonban ahhoz elegen támogatták az elgondolást, hogy azzal a többi társuk sorsát megpecsételjék.

(…) az iszlamisták túl messzire mentek. Miközben megszállottan követték álmaikat a kalifátus helyreállításáról, a keresztények között futótűzként terjedő reakciót váltottak ki. (…) Miközben a muszlimok dühöngve követelték a középkori birodalmuk újjáépítését, a keresztények arra gondoltak, hogy azok a városok, amiket keresztény bölcsőben ringattak, mára mind muszlim kézben vannak: Alexandria, a hit iskolája csakúgy, mint Antiochia, Damaszkusz, Ephesus, Türosz, Tarsus, Philadelphia, Izmir, Nicea, Isztambul (....) itt volt az idő egy keresztes hadjárathoz.

(….) Európa visszatér ősrégi szokásához – a nemkívánatos kisebbséget, zárt tehervagonokba gyömöszölni, ahogyan azt a németek tették. (….) a franciák még rosszabbak voltak, de mégis az összes közül, az olaszok váltak a legvérengzőbbé.”

Ezeket a képeket Ralph Peters amerikai író rémálmodta meg 2009-ben megjelent regényében, a The War After Armageddonban. Nem túl ismert, de nagyszabású könyv arról, mivé fajulhat a vallási fanatizmus. Nem az iszlám elítélése, szó sincs róla, hiszen a történet – spoilerveszély – nem elsősorban a két világ konfliktusáról szól. Hanem arról, mivé torzíthatja egy apró kisebbség, egy maroknyi iszlamista az európai és amerikai demokráciát.

Párizs után nagyon nehéz bármit is mondani. Sajnálom azokat, akik úgy reagálják le a dolgot, hogy a franciák megérdemelték, mert miért importáltak milliónyi afrikait volt gyarmataikról olyan munkák elvégzésére, amelyekre ők nagy jólétükben már nem voltak hajlandók. Kétségtelen, hogy a francia kormányok, elsősorban a Mitterand-időszak baloldali kormányai vakok voltak a veszélyre, és a bugyuta európai liberalizmus nagyon is valós és véresen kemény véleménydiktatúrája elnyomta az ellenző hangokat. Hogy szimbolikusan most pont őket, az európai liberális-baloldali köröket érte a támadás? Ezen sem kell nevetni, mert ez valójában minden európai értéket valló ember elleni támadás. Azok ellen is, akik hívők vagy nemzeti érzelműek és sokat sértette őket az a pár karikaturista. Ez a törés Franciaországban is megvan, legalább olyan élesen, mint Magyarországon, sőt… A Charlie Hebdo munkatársai, lehet bármilyen véleményünk világnézetükről vagy munkásságukról, mindenképpen hősök. Nem azért, mert meghaltak, nem is azért, amit írtak vagy rajzoltak, hanem mert nem hagyták magukat megfélemlíteni hosszú évek fenyegetései által sem. És ez a lényeg. Hogy ellenálltak a szájuk betömésére irányuló nyomásnak.

Visszatérve Peters forgatókönyvére, Európa most hatalmas dilemma előtt áll. Hogyan tud hatékonyan fellépni egy egyre brutálisabb iszlamista kisebbség ellen, amely franciául, németül, angolul, spanyolul beszél, de egy valójában sohasem volt középkori kalifátusban gondolkodik, ami szemben áll minden európai értékkel? El tud-e engedni bizonyos politikailag korrekt dogmákat a saját intellektuális kifinomultságától elájult európai baloldal? Lehet-e egy egyensúlyt találni, hogy úgy tudjunk fellépni hatékonyan a radikális iszlám ellen, és úgy integráljuk a bevándorlókat, hogy közben ne veszítsük el az európai demokrácia fundamentumait?

Peters nem egy egyszerű regényíró, hanem volt hírszerzőtiszt és komoly stratégiai gondolkodó. Szerinte erre nincs remény és a jelen válság a keresztény fundamentalizmus újjáéledésével, és a civilizációk háborús összecsapásával fog véget érni. Azzal, hogy a világon sehol sem lesz Charlie Hebdo, nem lesznek nyitott szájak, csak kinyilatkoztatásokat és dogmákat hallgató lehajtott fejek.