Az én ügyem pimf ügy. Ezredsorakozó volt, én meg szivaroztam a sorban. Eléggé fellazult már a hangulat, ez volt az utolsó nap. Az egyik felettesem rám szólt, megpróbálta kiütni a kezemből a szivart. Végül valahogy eltörte. Én meg talán komcsiztam is egy kicsit, de azt biztos mondtam, hogy itt még az utolsó napon is megkárosítják az embert. Mivel ez nagy nyilvánosság előtt hangzott el egy Pap nevű századossal szemben, bevittek kihallgatásra. Ott meg rögtön mondták, hogy jaj, Vágvölgyi, tudom, ki maga. És húzták is elő rögtön a fogdapapírt.
A leszerelés napján páran voltunk bent fogdások, nyolc nap után szabadultunk amnesztiával. Ott volt egy csendes fiú, az Áder János is. Szóval a fogdában találkoztunk először, mi egy börtönkapcsolat vagyunk. Őt azért vitték be, mert ittasan lövöldözött. Nem pontosan emlékszem, lehet, hogy keverem, de mintha épp a '78-as argentínai futball-világbajnokság zajlott volna. Áderék egy külső fegyverraktár őrségét otthagyva elmentek egy közeli kocsmába megnézni az Argentína–Hollandia világbajnoki döntőt. Mintha ehhez kapcsolódott volna az eset.
A fogda előtt nem ismertem őt, nem egy egységben voltunk. Áderről az terjedt el, hogy ittas volt és mintha lövöldözött is volna. Ő akkor rajparancsnok volt egy aknavetős ütegnél, akkoriban pedig nem mindenkivel fordulhatott elő, hogy rajparancsnok legyen. Én például közlegényként szereltem le.
*
(Áder János közleményben tagadta Vágvölgyi B. András állításait.)