A hatalom csicskaként tekint az újságírókra

„Mi ez, új médiaháború?

Olyasmi. És ráadásul viszonylag tudatosan lett újraélesztve. Tölgyessy Péternek volt egy jó elemzése valamikor 2011-ben az akkor frissen benyújtott médiatörvényről. Valami olyasmit mondott, hogy ez a törvény tökéletesen megfelel az 1994-es médiaháború logikájának, azt próbálja lezárni. Igen, az a logika, de pont nem a lezárás volt a cél, hanem az újranyitás. Nem akarok itt törökgáborozni, meg már minden elemző végigrágta ezt, hogy Orbánék imádnak harcolni, küzdeni. És ez a harcosság persze átragad a közkatonákra is. Én még el sem indultam a 444-gyel, egy sort le nem írtam, a Heti Válasz már tudni vélte, hogy ez a Bajnai projektje. Próbáltam volna elmagyarázni, mi a helyzet, nem nagyon érdekelte őket. Érdekes, mert amíg a kommerek voltak hatalmon, nagyon jóban voltunk. Majd ha lesznek megint szocialista kormányok, akkor megint szeretni fognak. Egyébként nem lesznek. Leszarom. De azt látni kell, hogy nem egy ligában játszunk. Sem erkölcsileg, sem másban. Mi egy nem létező piacon indultunk el, kiugorva a tutiból, morális okokból, a nullából kezdtünk építkezni, és tessék, másfél év alatt messzebbre jutottunk, mint sok évtizede próbálkozó. Maffiamódszerekkel próbáltak megfojtani, de mentünk tovább. Ez van. Meg lehet próbálni, utána megbeszéljük a tapasztalatokat.

A netadó ellenes tüntetésen a hírTV-s Császár Attila leköpéséről ezt írta a 444: »Néhány ablak és zsalu betört, de bőven azon a határon belül, ami egy európai, demokratikus, sőt, kifejezetten demokráciapárti tüntetésbe belefér. Újságírókat abuzálni persze nem szép dolog, sőt, egyenesen antidemokratikus, de hát azt senki sem gondolhatja, hogy Magyarországnak és a közös jövőnknek a Hír TV vasárnap esti leköpése többet ártott, mint a Hír TV tetszőleges vasárnap esti műsorfolyama.« A legújabb nemzeti konzultáció vezetője, Deutsch Tamás erre úgy reagált, hogy »kaján összekacsintás« van az online médiában, és ő nem kívánja senki házának lerombolását. Majd hozzátette: ha pedig az RTL Klub munkatársával történt volna az, ami Császár Attilával, »EBESZ csapatok vonulnának be az országba«.

Deutsch butaságot mond. Rendszeresen érik hasonló inzultusok az újságírókat, csak nem mindenki rugózik rajta ennyit. Sokkal súlyosabb támadás érte korábban az indexes Szász Barnát. Betörték az orrát. De népszabadságos fotóst, újságírót is fenyegettek, lökdöstek. Az ilyen típusú tömegrendezvényeken ez benne van. Nincs rendben, de benne van. A 2006-os tüntetések és zavargások idején több indexes munkatársunk került hasonló helyzetbe, nem foglalkoztunk vele, talán egy-egy sorban szerepelt a bejegyzések között, aztán mentünk tovább, sodortak az események. De mondok demagógabbat: három éve Szíriában elrabolták Szlankó Bálintot. Elég kemény helyzet volt. Szerencsére később szabadon engedték. Tized annyit nem foglalkoztak vele, mint a Lendvay utcánál inzultált hírtévéssel. Tehát, amit írtunk, az áll. Nem szép dolog, elítélendő dolog, el is ítéljük, de ne tegyünk úgy, mintha példátlan volna, vagy, nem tudom, megrendítené a magyar demokráciát.

(...)

Egy 2011-es interjúban azt állította, a politikus barátként vagy csicskaként tekint az újságíróra. Ebben van változás?

Van, persze. Most már csak csicskaként. A helyzet sokkal súlyosabb lett azzal, hogy egypólusúvá vált a politikai rendszer. Annyira, amennyire csak lehet. Tényleg csak röhögni lehet azon, hogy a Fidesz már kínjában próbálja életben tartani az MSZP-t, hogy úgy látsszon, mintha még mindig veszélyes lenne rá. Itt az internetadós tüntéseknél is bedobták, hogy az MSZP szervezi... Vicc. Abban a pártban nincs két ember, aki egyedül be tudja kötni a cipőfűzőjét. Az MSZP nemhogy tüntetést nem szervez, örül, ha reggel fel tud kelni, és ki tud menni egyedül a vécére.

Képes még egy sajtótermék függetlenedni a politika befolyásától?

Uh. Szerintem hagyjuk is a médiát. Ez is csak egy iparág a többi között. Egyáltalán: képes bármi és bárki függetlenedni? Minden területen a piaci viszonyok megszüntetését, a haverok kapitalizmusát, a politikai háttérgazdasághoz kötődő figurák nyomulását látjuk. Olyan öncenzurális reflexek kezdtek működni, hogy még a hetvenes években is megirigyelték volna az agitprop osztályon. A sajtóban annyival rosszabb a helyzet, hogy itt a piac szinte teljesen megszűnt, a pénzek nagyobbik részét gyakorlatilag a politika tudja mozgatni. Nem csak az állami költéseket, de az államhoz vagy a hatalomhoz kapcsolódó számtalan baráti vállalkozás költéseit, aztán a hozzájuk harmadik sorban, egy kis anyagi előny, koncesszió, stratégiai partnerség, miegyéb reményében kapcsolódó cégek pénzeit is. A magyar sajtószabadság sokkal bonyolultabb módon veszélyeztetett, mint ahogy azt például a nyugati lapok bemutatni szeretik.”