Demokratikus rekonstrukció

„Magyarországon 2010-ben újabb rendszerváltás kezdődött. A súlyos zavarokat mutató alkotmányos demokráciát autoriter rezsim váltotta fel. A folyamat a választások után a »fülkeforradalom« győzelmének deklarálásával és a »Nemzeti Együttműködés Rendszerének« meghirdetésével indult, és a régi alkotmány pár hónap alatti tucatnyi módosításával folytatódott. A rendszer szilárdnak gondolt jogi alapja az alaptörvény 2011. húsvéti elfogadásával jött létre. A személycserék, hatásköri módosítások és informális technikák eredménye, hogy az egymást ellenőrizni hivatott alkotmányos intézmények, független és pártatlan fórumok az egypárti hatalom szolgálói lettek a NER-ben. Ezzel megszűnt a jogi döntéshozók és a civilek közötti párbeszéd lehetősége, sőt a rezsim hozzáfogott az autonóm civil szerveződések felszámolásához.

Vegyük észre az 1989-es rendszerváltással ellentétes folyamatokat! Akkor az emberi jogi mozgalom már évtizedes múlttal rendelkezett. Az Alkotmánybíróság, a választási bizottságok és más demokratikus jogintézmények az átmenet során jöttek létre, még a szabad választások előtt, hogy biztosítsák a demokratikus átmenetet. Legvégül a demokratikus Országgyűlés alakult meg, többpárti, szabad és fair választások nyomán. 2010-től kezdődően viszont fordított sorrendben jutottak főszerephez ezek az intézmények. Először az Országgyűlést kaparintotta meg az egypárti (vagy inkább egyszemélyi) hatalom, amely a nyilvános parlamenti diskurzus szűkítésével, az ellenzéki jogok visszametszésével és a képviselők számának csökkentésével nyomban belekezdett a parlamentarizmus leépítésébe – populista módon a takarékosságra hivatkozva. Ezután került sorra az Alkotmánybíróság, majd az Országos Választási Bizottság és a többi alkotmányos intézmény. És legvégül, amikor az alkotmányos rendszerben már nem maradtak hatalmi ellensúlyok, következtek az engedetlenkedők, majd a nonprofit civil szervezetek.

Az alkotmányos értékek védelmére szerveződött erőszakmentes polgári engedetlenségi akciók résztvevőinek kezdettől fogva számolniuk kell retorziókkal. Fiatalok kis létszámú, ám látványos demonstrációkon állnak ki a jogállam és a társadalmi igazságosság mellett, a hatalmi önkény ellen. Akadályoznak embertelen kilakoltatásokat, jelképesen elfoglalnak pártszékházat, megnehezítik a parlament környéki közlekedést. Ők rendszerint szabálysértést követnek el, amikor a rendőri intézkedésnek ellenszegülve nem hagyják abba a tiltakozást. Jellemző, hogy olyankor is eljárást indítanak ellenük, amikor a tiltakozásnak nincs szankcionálható eleme (székházfoglalás), és több normaszegést akartak rájuk bizonyítani, mint amennyit elkövettek. Ezek az eljárások azonban a gyakran megfélemlítő célú rendőri intézkedések ellenére sem tüntették el az engedetlenkedőket a közterekről. A közvélemény szemében egyre elfogadottabbá válhat ez a fajta véleménynyilvánítási forma.”