Még övék az utca

2014. december 05. 08:47

Aki az érzelmekre akar hatni, annak szükségtelenek az észérvek. Nem kell hozzá konkrét korrupciós ügy, hogy pattanásig feszítsék a különböző okokból egyébként is dühös emberek idegeit.

2014. december 05. 08:47
Pilhál Tamás
Magyar Nemzet

„Aki az érzelmekre akar hatni, annak szükségtelenek az észérvek. Nem kell hozzá konkrét korrupciós ügy, hogy pattanásig feszítsék a különböző okokból egyébként is dühös emberek idegeit. André Goodfriend ideiglenes amerikai ügyvivő éppen tegnap ismerte el a Heti Válasznak, hogy a külügyi tárcának átadott kétoldalas »korrupciós jelentés« nem bizonyíték. Ezt a Demokratikus Koalíción kívül eddig is mindenki pontosan tudta, hiszen a minisztérium honlapjára fölkerült a „fecni”, láthattuk benne »nyüzsögni« a konkrétumokat. A legnyüzsgőbb konkrétum Horváth András hajdani adóhivatali munkatárs (és adótitok-letöltő) lett volna, akire az ügyvivő nem először (s vélhetőleg nem utoljára) hivatkozik, ám ő időközben egy interjúban már beismerte, nincsenek konkrét bizonyítékai, csak hallott ezt-azt. Erre mondják a titkosszolgálatoknál: dekonspirálta magát. Ám Goodfriend elég dörzsölt hozzá, hogy ne védje a védhetetlent. Amit korábban maga is bizonyítéknak állított be, az most már csak „emlékeztető”. Viszont – siklott arrébb angolna módjára – a valódi bizonyítékokat ők átadták a magyar kormánynak, becsszó. A kormány ezt tegnap cáfolta. De ez az ellenzéket nem fogja zavarni.

»Tartsd fenn a nyomást. Ne engedd fel. Folyamatosan próbálj ki új dolgokat, hogy bizonytalanságban tartsd az ellenfelet. Ahogy az ellenfél kiismer egy taktikát, vágd lágyékon valami újjal. Támadj, támadj, támadj minden irányból, sose hagyj esélyt a tántorgó szervezetnek a pihenésre, átcsoportosításra, talpra állásra és a stratégiája újragondolására« – írja Saul Alinsky. És lám, tegnap újabb „korrupcióellenes” tüntetés volt a Kossuth téren, és továbbiakat ígérnek. E sorok írásakor még nem hajítottak be egyetlen klaviatúrát sem a Parlamentbe, a rendőröket sem taszigálták, ám az Alinsky-kotta arra utal, bármi megtörténhet. De csak addig, amíg övék az utca.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Morgen
2014. december 05. 14:06
Érdemes végigolvasni a cikket. A lényeg nem került ide.
kjkj945
2014. december 05. 13:44
Sötét az utca, sötét a vro. A szemkilővés nagyobb káros.
vigyor
2014. december 05. 10:24
Kifutóban van a tüntetősdi, tegnap már csak az igazán khmmmm, elkötelezettek voltak kinn. És, érezhetően halkult el a (nemmondomhogyDKkórus), amikor mondjuk az olajügyek kerültek szóba:-)))))))
peninsulavaldes
2014. december 05. 10:19
szegény ember..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!