„Hiába már a felháborodás, a dühödt kiátkozás. A vak is látja, mi folyik itt. Magyarországon működik egy alig mérhető, idegenszerű törpepárt, amely fikarcnyisága ellenére arcátlanul, gátlástalanul próbálja a többségre kényszeríteni az akaratát.(…)
A kollaboráns törpepárt most épp azt jelentette be, hogy ők bizony megszüntették a boltok vasárnapi nyitva tartását. Céljuk, hogy a magyar vásárlóknak, a vásárló magyaroknak rossz legyen. Semmi más. Magyar ésszel, magyar szívvel megérthető, felfogható értelme a tiltásuknak nincsen. De őket ez nem érdekli. Bár a Generalisszimusz tartózkodott, helytartói – más választásuk nem lévén – természetesen megszavazták. A vásárlók egy rendes országban ne érezzék jól magukat, és kész. Ahogy egykor Moszkva vezette végig az érdekeltségi szférájában a titóisták elleni pereket – köztük Rajkét –, úgy közlik velünk, mi a menetrend.(…)