És az egymást érő partikon keresztül ebből mit érthetünk meg?
Fontos, hogy ne elítélni akarjuk a világot azért, mert napjainkban éppen partikon ünnepli a karácsonyt. Az életnek minden tevékenységére igaz, hogy lehet látszatból és valóságosan végezni. Lehet látszatból élni kapcsolatot, barátságot, látszatból dolgozni. Ha egy »karácsonyi parti« arról szól, hogy a hétköznapokon alig beszélgető emberek, munkatársak megállnak egy kicsit, együtt vannak, örülnek egymásnak, akkor nagyon sokat tapasztalnak az ünnep lényegéből. Kifejezetten jó látni, hogy a nagy rohanásban, fogyasztói mentalitásban is felfakad az emberekből a szomjúság a közösségre. Ha ez nem látszat, hanem valóság, akkor nincs okunk a világ felett panaszkodni. És ha már létrejöttek őszinte kapcsolatok, akkor egy nem hívő közegben is karnyújtásnyira lesznek attól, hogy felfedezzék, hogy az emberi kapcsolatok és szeretet mögött van még valaki, egy végtelen forrás. (...)
Vagyis azt mondja, hogy a világ legegyszerűbb dolga, a gyaloglás, a túrázás is elvezethet a hithez, mély dolgokhoz?
Azt az embert lehet megkínálni vízzel, aki szomjas. Vannak az életben pontok, ahol fel tudom kínálni a hit lehetőségét. A zarándoklat erről is szól. Ez nem csak sport, nem csak jó érzések forrása, hanem arról a nagyon egyszerűnek látszó tevékenységről szól, hogy keresem a célt, ami felé haladni akarok. Hogy fáradtságos útra kelek a célom érdekében. Kilépek a komfortzónából. Egyszer egy szerzetes azt mondta: a zarándoklat a lassulás művészete. Nagyon jó megfogalmazás. A zarándoklaton leegyszerűsödöm, fel kell adnom a túlbiztosítottságot, sebezhetővé teszem magam. Ez fontos lelki folyamat. Tanuljuk meg a lassulás művészetét!
Nem csak a zarándoklat missziós terület: a karácsonyi éjféli misékkor rengeteg nem hívő ember is elmegy templomba. Jól bánik ezekkel a lehetőségekkel az egyház?
Nem hinném, hogy a szentmise a misszió területe. Az inkább a beavatottak ünnepe. Nem életszerű, hogy ha valakit a megtérés útjára szeretnék segíteni, akkor elhívom misére. Ám való igaz, hogy ha vendég jön hozzám, meg kell, hogy tiszteljem. Azt kell neki adnom, amire szüksége van. Óriási dolog, hogy ha valakit a kíváncsisága behoz a templomba. Ez tiszteletreméltó. Ahol megvan a kíváncsiság, ott már csak egyetlen lépés az érdeklődés, végül a hit. Jó látni, hogy Európában még megvannak azok a kulturális fonalak, amik elvezetik az embereket az éjféli misére.”