Másokat meztelenül a cellájuk padlójához láncoltak. Az egyik szerencsétlen kihűlt és meghalt.
Másoknak – arabok lévén – arab ételeket, például humuszt pumpáltak a végbelébe. (Erre mondja a volt CIA- főnök, hogy »muszáj volt őket mesterségesen táplálni, mert nem akartak enni«…)
Megint másokat alvásmegvonással kínoztak, volt, akit száznyolcvan órán át nem engedtek aludni. De kínoztak elektromos árammal, veréssel, s persze előszeretettel alkalmazták a lelki kínzásokat is. Egyeseket bepelenkáztak, és nem engedték ki őket a vécére. Másokat szexuálisan aláztak meg – a jelentés nem részletezi, ezért csak elképzelni tudjuk, ez mit is jelenthetett. Megint másokat azzal fenyegettek, hogy megerőszakolják az anyjukat és a lányukat.