Készülünk a télre

„A borongós idő miatt a kazánnal is foglalatoskodom. Néha túl sokat is a család szerint. Szerintük túlfűtöm olykor-olykor a lakást. Pedig én csak jót akarok, jó meleget. Nagy áldás azért a központi fűtés. Gyerekkoromban, a konyhában sparhelt volt és egy kis kályha volt a hálószobában. Nem nagyon volt túlcifrázva a fűtés. Ha nagyon hidegre fordult az idő akkor a sparhelt sütőjében felforrósítottak egy téglát. Lepedőbe burkolták és ezt tették a fázós gyerek lába alá. Nem úgy emlékszem hogy reggelig tartott volna a téglából sugárzó meleg, de ha gyorsan aludt el az ember akkor kellemes volt. Az akkori pénztelenség miatt spóroltak szüleim, amin csak tudtak. Ilyen volt a tüzelő is többek között.

Rátkán nem igazán volt szokás a húsboltban kilószámra venni a húsokat. Nem volt semmi meglepő abban, ha valaki negyed kilogramm marhahúst kért. A hétköznapokban, ha húsos nap volt a héten, akkor évközben az udvaron szaladgáló kapirgáló lábasjószág valamelyike bánta. Tyúkok vagy csirkék, esetleg kacsa. Télen ugye jöttek a disznóvágások. A levágott disznó legtöbb húsa pácolásra és füstölésre került. Tavaszig ki kellett tartania. A zsír is nagy becsben állt, hiszen majd minden ételhez kellett több-kevesebb belőle. Volt, amikor az oldalast kisütötték és zsíros bödönbe került a zsír közé.

Csapongok az emlékeim között. Az jutott eszembe hogy amikor nagyon köhögtem akkor disznózsírral kenték be a mellkasomat mondván az jót tesz. A disznóöléskor illett a közeli rokonoknak vagy barátoknak disznótoros kóstolót küldeni. Történt egyszer, hogy új pap került a faluba és nagyon megörült, hogy sorra kapta a kóstolót a falubeliektől.

Jó szokás, jó szokás mondogatta. Aztán mikor Ő vágott a szakácsnője emlékeztette, hogy illik a kapott kóstolót visszaadni. Szomorúan nézte, hogy szinte elkopik a vágott disznó, mert annyi helyre kellett visszaküldenie. Nem jó szokás - suttogta. Karácsonyra sokan libát tömtek. Kukoricával. Az egy (néha kettő) liba szépen kigömbölyödött az ünnepek előttre. Saját zsírjában sült hagymás máj került az ünnep első napján reggel az asztalra. Hmmm.

A pulyka emlékeim szerint elég ritka volt a faluban. Jut eszembe évtizedekkel ezelőtt karácsony előtt olvastam egy finomnak tűnő pulyka receptet valahol. Ezen felbuzdulva vettem egy bébi pulykát. Szelíd gesztenyét hozzá tölteléknek. A gesztenyét tejben megfőztem és nekiálltam megpucolni. Kata segített a végén mert apró volt a gesztenye, a héja meg alig akart lejönni. Szenvedtünk vele rendesen. A recept szerint elkészítettük a pulykát a sütőben. Hogy is mondjam. A várt csoda nem jött.

Zaftos húsra számítottunk, ez meg szegény eléggé szárazka volt. Láttuk, hogy a mennyiség is meghaladja a mi étvágyunkat. Ajándékoztunk hát belőle fűnek, fának. Azóta nincs is nálunk pulyka, főleg nem egyben sütve. Tanultunk a hibánkból.”