Egy amerikai, aki nem szavazta meg Oroszország elítélését

2014. december 17. 14:02

A republikánus képviselő szerint indokolatlan provokáció történt Oroszország irányába, ami veszélybe sodorhatja az Amerikai Egyesült Államokat.

2014. december 17. 14:02
Antal Kristóf
Danube Institute blog

„Az amerikai Képviselőház nemrégiben elfogadott egy Orosz Föderációt bíráló jelentést, ám nem egyhangúan: 10 képviselő ugyanis nemmel szavazott. A 10 nemmel szavazó képviselő között volt Dana Rohrabacher, Kalifornia állam 48. körzetének republikánus képviselője is.

A National Interestben közölt, „Amiért Oroszország elítélése ellen szavaztam” című cikkében a politikus az egyes körökben negatívan megítélt döntése okait ismerteti. A képviselőház nagy többséggel fogadta el a jelentést, amelyben egyértelműen, hivatalosan elítélik Oroszországot az Ukrajnával szemben tanúsított agresszív viselkedéséért és meggondolatlan politikájáért.

Rohrabacher viszont hangsúlyozza: döntése tudatos volt, amelyet azóta sem bánt meg. Magyarázatában kifejti, hogy a 758-as jelentés nem más, mint egy indokolatlan, szükségtelen, rövidlátásról tanúskodó provokáció Oroszország irányába, mindezt pedig egyes államok vagy érdekcsoportok akár úgy is értelmezhetik, hogy Oroszország az Egyesült Államok ellensége. Ez azonban veszélybe sodorhatja az Amerikai Egyesült Államokat − jelenti ki határozottan a republikánus politikus. Szerinte különösen elfogadhatatlan, hogy mindez éppen abban a korban történik, amikor minden szónak és gesztusnak erős jelentése, jelentősége van, valamint mindent háromszor át kell gondolni, s csak aztán szabad kimondani. A 758-as jelentés már csupán felelőtlensége miatt is elfogadhatatlan − írja Rohrabacher. (...)

Dana Rohrabacher elismeri: ő személy szerint nem ért egyet a putyini demokráciafogalommal és a putyini konfliktuskezeléssel, s hogy ő maga az összeomlott Szovjetunió egyik legnagyobb ellensége; de a történelem során az Egyesült Államok Oroszországnál sokkal kevésbé szalonképes partnerekkel is összefogott már egy-egy ügy érdekében.

Az Egyesült Államoknak és Oroszországnak − ahogyan cikke végén kifejti −, vezesse bár bárki is, össze kell fognia és együtt kell fellépnie a dzsihádista, iszlám militáns csoportok és a kínai hegemóniatörekvések ellen.” 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2014. december 18. 09:04
Na..azért van közöttük igazi politikus is..
Zoli atya
2014. december 17. 21:25
"...de a történelem során az Egyesült Államok Oroszországnál sokkal kevésbé szalonképes partnerekkel is összefogott már egy-egy ügy érdekében. Az Egyesült Államoknak és Oroszországnak − ahogyan cikke végén kifejti −, vezesse bár bárki is, össze kell fognia és együtt kell fellépnie a dzsihádista, iszlám militáns csoportok és a kínai hegemóniatörekvések ellen....” kb. ennyi, feleim. A hölgy lát a pályán, nemcsak néz.
Akitlosz
2014. december 17. 17:17
Abban mi a meglepő, hogy az ellenzéki képviselők a kormányzó párt előterjesztése ellen szavaznak? Ezt csinálja a világon mindenhol az ellenzék. Ez a dolguk, az ellenzés.
lutra
2014. december 17. 15:47
Az amerikaiakkal vigyázni kell, mert gyilkosok. Most is ugyanazzal magyarázzák a kínzásokat, mint annak idején a japán csecsemőkre, nőkre, gyermekekre, idősekre ledobott atombombáikat: "Így rengeteg amerikai életet menthetünk meg!" Az amerikai demokráciafelfogás valójában zsarnokság - a világ felett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!