Rejtélyes üzenetet tett közzé Hont András, amiben azt is közölte: viszlát!
„Lépésről lépésre, tégláról téglára, per aspera ad astra, lárifári” – írta a publicista.
Hogy a szerkesztőség és a kiadó nem bízott meg bennem, nem jelenti azt, hogy elő kell jönnöm mindenféle magyarázatokkal.
„De mit gondoltál, hogyan fognak fogadni az újságírók?
Ilyen fokú ellenállásra nem számítottam. De most már mégis úgy fogom fel, hogy természetes dolog, ami történt.
Mondta a kiadó, hogy nehéz menet lesz?
Beszéltünk erről, és nyilvánvaló volt, hogy nehéz helyzet lesz. A hónapok óta tartó bizonytalanság szervezetszociológiai szempontból sem egyszerű. Ami történt, jórészt nem is a személyemnek szólt.
Milyen kérdéseket kaptál az újságíróktól?
Erről nem szeretnék beszélni, mert ez egy belső diskurzus volt, és én nem az az ember vagyok, aki kifelé kommentálgat. Értem, hogy miért került ennek a kérdésnek egy része a nyilvánosság elé, de ez akkor is egy belső vita.
Mitől múlt el 24 óra alatt a kiadó támogatása? Mert kívülről úgy néz ki, hogy beengedtek az oroszlánok közé, és hagyták, hogy megegyenek.
Én nem így éltem meg a helyzetet, és azt sem, ami lett belőle. Ezt a három-négy napot rengetegféleképpen fogják interpretálni, ebben én nem veszek részt. Nekem ez emberi és szakmai tapasztalat volt. Az integráció egyébként tulajdonképpen megindult, hiszen a három nap folyományaként a két szerkesztőség közösen hozott egy állásfoglalást, és egy négyfős közös szerkesztőbizottságot állítottak fel átmenetileg. (…)
Stratégiai szempontból, hogyan értékeled a menedzsment munkáját?
Abban biztos vagyok, hogy Szauer Péternek mindene ez a három betű, az elmúlt három és fél évtizedben, és ezután is mindent megtesz azért, hogy megmaradjon a termék és a vállalkozás is. Nem ismerem annyira a HVG múltját, jelenét, jövőjét, és amúgy sem lehet most megítélni, hogy ami történt, az stratégiai szempontból milyen következményekkel jár.
Milyen hatása volt szerinted a HVG márkájára ez a hét?
A jelenlegi helyzetet nem tartom válságnak. A HVG előtt álló piaci helyzet is változást kényszerít. Ennek biztos, hogy az az iránya, ami most, így vagy úgy, de elindult.
Az egészről nagyon higgadtan beszélsz. Egy picit sem vagy dühös?
Dühös? Nem.
Csalódott?
Inkább szomorú, két dolog miatt. Elsősorban azért, mert nem tudom azt a feladatot végrehajtani, amire szerintem a HVG-nek szüksége van, és – a személyemtől függetlenül – szüksége is lesz. És nyilván reputációs kárt okozott, hogy olyan ügyek is előkerültek, amik kabátlopási történetbe kevertek és amiknek semmi köze a személyemhez, meg ehhez a folyamathoz. De értem, hogy a sajtó így működik: botrányt kell csinálni.”