Az megvan, hogy miért nem kell félni a Jobbiktól?

2014. november 12. 13:48

Hát mert akkora stratégák, hogy a magyar fociszurkolók tömegbázisára akarnak építeni. Hahaha. Azt is elmondom, miért szurkolok, hogy a jobbikos Urbán Flórián nyerje az időközi választást Újpesten.

2014. november 12. 13:48
Szily László
Szily László
Cink

Urbán Flórián indulatkezelési problémákkal küszködő sportoló, így biztosan nagyon szórakoztató képviselő lenne. Ő az egyetlen ember a világon, akit az MTK-szurkerek rettenetes, bárgyú, gyermeteg »Tyú-tyú-tyú, szivattyú!«-kórusa ki tudott borítani. Mit kiborítani?! Megállt a pályán, aztán tombolva mutogatott gigantikus, kisebb ember méretű láthatatlan péniszeket a főlelátón ülő, egyre boldogabb költők és orvosprofesszorok felé. Miközben bíborszínűvé vált a nyakbőre. Ezt egyszerűen nem lehetett megunni! (…)

A Jobbiktól meg egyfelől logikus lépésnek tűnhet egy ismert focista indítása, másfelől ez haszonelvű szempontból lassan inkább öntökönszúrás. A párt régóta nyomul a focira, de a nagyobb klubok és a válogatott kemény magja már rég megvan nekik, ezzel pedig tutira nem lehet terjeszkedni úgy, mint a kiscicás-kutyuskás Facebook-fotókkal. Urbán választása így a talán inkább annak a beismerése, hogy a mainstream áttörés úgysem fog sikerülni, így vissza lehet radikalizálódni és jöhetnek az ilyen vicces Urbán-féle mókusok.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2014. november 13. 08:57
legutóbb Európában nem az osztrákoknál volt radikális többségű kormány? Emlékeim szerint elégrendesen rendberakták a dolgokat.
Rockpapa
2014. november 13. 08:28
Mennyivel jobb egy ostoba,demagóg,megélhetési liberális,aki nem a szavazók,hanem egy politikai alku eredménye képpen gusztustalankodik a parlamentben.Jávor Benedek,Fodor Gábor,és társaik???
hátakkor
2014. november 13. 08:21
Szily egy emtékás fasz, azt írta le..
kérdés
2014. november 12. 23:36
Szily már készül a jobbikos kormányzásra. Őket hamarébb kibillentené Ámerika, vagy bárki más, az igaz. Csakhogy a pakliban az is benne van, hogy ellenzékestűl, kisapám. Ebben a játékban csak cinkelt lapokkal játszanak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!