A pincér bére

„Orbán Viktor és a magyar diplomácia roppant sikert könyvelhetett ma el: fogadtunk és egekbe magasztaltunk egy kvázi diktátort, miközben lényegében semmit sem nyertünk vele.

Nemzeti érdek minél több országgal minél előnyösebb üzleteket kötni, különösen olyanokkal, amelyek egyébként értékelhető mennyiségű energiahordozón ücsörögnek. Ezt bizony a diktatúrákra oly nagyon kényes Európai Unió vezető demokráciái is megteszik, ha nemzetük érdekei úgy diktálják. Nincs fintorgás, ha télre gázt kell szerezni a tárolókba, vagy piacot a nemzeti autógyárnak.

Igen ám, csakhogy a tuti üzleteket pontosan ezért fű alatt intézik, hogy este a tévé előtt ülő, liberális demokráciát élvező átlag EU-polgár ne nyelje félre a felmelegített pizzát a keleti gázzal jól befűtött lakásban. Igen, ahogyan mindenki más, Nyugat-Európa is vígan elüzletel a háttérben, a kormányokhoz remekül becsatornázott üzletemberek túrják fel a keleti sztyeppéket.

Ám azt az ostobaságot senki nem olyan hülye elkövetni, hogy egy posztkommunista diktátort magasztal egekig, pláne nem nevezi országát »mintaállamnak«, amely »világos stratégia mentén irányított, vezetett, helyes irányba fordított ország«, és ez egy olyan dolog, ami a »különbözőségek mellett összeköti a két országot«. Igen, jól tetszenek olvasni: miután a hazai és külföldi liberális sajtó vért izzadva próbálja bebizonyítani, hogy Magyarországon »keleti típusú diktatúra« épül, a magyar miniszterelnök egy betyáros vallomással maga szögezi le, hogy igen, így is van.

És mindezért cserébe a következő, hatalmas perspektívák nyílnak meg előttünk: a Wizz Air márciusban újraindítja Baku–Budapest-járatát, Magyarország 200 azeri ösztöndíjas hallgatót fogad majd, illetve aláírtak egy nyilván történelmi jelentőségű sport- és ifjúsági, valamint egy turisztikai egyezményt. Ennyi.”