„Orbán Viktor és a kormány egészen a strasbourgi emberjogi bíróság jogerős szeptemberi döntéséig eltökélten, néhányszor a jogállami követelményekkel sem törődve farigcsálta saját képére az egyházügyi törvényt. A strasbourgi döntés, amely kimondja, hogy az állam és az egyház szétválasztásával, az állam vallási semlegességével ellentétes, hogy a felekezetek, a vallási közösségek sorsáról, politikai szempont alapján, a parlament döntsön. Talán észhez téríti és az európai követelmények elfogadására kényszeríthető az Orbán kormány. A bíróság szokatlannal találta azt is, hogy Orbánék az alaptörvény módosításával, az Alkotmánybíróság kizárásával készítették a törvényt. A strasbourgi emberjogi bíróság döntése hozhat talán fordulatot a meglehetősen ellentmondásos, kalandos és átláthatatlan törvényhozási történetben.
Tudjuk, hogy a kormány számára roppant ellenszenves minden önjáró, önálló, öntudatos, független, nehezen befolyásolható szervezet. Ennek ellenére a közjogi terep átrendezése után, viszonylag kényelmesen, és hanyagul fogott hozzá a hitélet intézményrendszerének átalakításához. Az első Orbán kormánynak esélye sem volt a vallásszabadságról szóló 1990-es törvény átalakítására. A 2010-es kétharmados koncepció lényege az volt, hogy befolyást szerezzenek az egyházak térfelén is, nehogy a független szervezetek öntudatával működhessenek. A KDNP-s Szászfalvi László látszólag alaposan felkészült, hónapokon keresztül tárgyalt a törvénytervezetről az egyházi vezetőkkel, a kormány jóvá is hagyta a tervezetet, amit a Fidesz a benyújtás pillanatában teljesen felforgatott. Ettől kezdve meglehetősen kalandos utat járt be a jogszabály, amelyet Semjén Zsolt »kodifikációs remekműnek« titulált.