Egyedül a fronton

„Kérdés, mire lehet ez elég Orbánnak a mostanában nem éppen felhőtlen amerikai-magyar viszonyrendszerben. Megjósolhatóan nem sokra, ha közben változatlanul építené a Déli Áramlatot, és fenntartaná az oroszokkal kötött szerződést a paksi atomerőmű bővítésére.

Ezek ugyanis olyan stratégiai lépések, amelyeket taktikai szövegeléssel nem semlegesíthet. Hiába beszél Washingtonnak tetsző nyelven a katonapolitikában, ha ettől függetlenül úgy tesz, mintha nem értené, hogy a rezsimet ennél sokkalta tágabb érvényű kifogások érik. A demokrácia növekvő deficitje, az intézményesített kormányzati korrupció, meg a geopolitikai eltévelyedés immár egyetlen listán áll össze.

És nem érdemes netán azzal visszatámadni, hogy majd a magyar kormány is képes megtagadni amerikai állampolgárok beutazását, mint ahogy az amerikai követség ügyvivője, André Goodfriend elleni fenekedések hasonlóképp értelmetlenek.

Fel kellene fogni például Thomas Melia szavait, aki egy tévéinterjúban leszögezte: Goodfriend az egyik legtöbbre tartott amerikai diplomata, igazi profi, és munkáját már csak azért is nagyra értékelik Washingtonban, mert minden, amit tesz, egybecseng a State Department elvárásaival. Ha egy külügyi helyettes államtitkár ezt üzeni Budapestre, majd hozzáteszi még, hogy egyébként Magyarország »más szövetségesei és uniós szomszédai is osztják a demokráciával és a korrupcióval kapcsolatos aggodalmakat«, akkor belátható, hogy az üres ellenpropagandán kívül végre tenni is kellene valamit. Ne a miniszterelnöki csapatszemléket tekintsük mérvadónak.”