Miért gazdagodnak a politikusok?

„De vajon miként viselkednek a machiavellisták, ha pénzzel kerülnek kapcsolatba – ezt elemezték az elmúlt hónapban publikált cikkükben magyar kutatók. (Bereczkei Tamás et. al.: Machiavellisták: ügyes döntéshozók. 2014. Magyar Pszichológiai Szemle. 69. 2/1. 337-362.) A kísérlet során az agyba is »bepillantva« – nemzetközi mércével is jelentős – új eredmények születtek. A vizsgálatban a társas viszonyok elemzésére kifejlesztett ún. bizalmi játék egy változatát használták. Ebben a játékban az egyik személy (a befektető) 1000 Ft-ot kapott, amiből, szabadon eldönthette, mennyit ad át egy általa ismeretlen résztvevőnek (a meghatalmazottnak). Az átadott pénzt a játékvezető megháromszorozta, majd a meghatalmazott eldönthette, hogy az így megnövelt pénzéből mennyit ad vissza az őt kedvezményező befektetőnek. Világos, hogy az efféle játékokban – mint az életben mindenütt – előbukkant a mohóság és az önzés motívuma (minél kevesebbet átadni a sajátból!), illetve az együttműködés és bizalom ösztöne (lehetővé tenni és viszonozni a visszatérítést!). Az ilyen helyzetekben a különféle emberek különféleképpen döntenek, ezért is alkalmas arra, hogy teszteljük a politika machiavellistáinak viselkedését.

Az eredmények elgondolkoztatók: míg a kevéssé machiavellisták befektetőként az 1000 Ft-ból átlagosan 550-et ajánlottak fel, addig a magas Mach-számmal rendelkezők csupán 330 Ft-ot. Ugyanakkor a befektetők hozzájárulásából – meghatalmazottként – az alacsony machosok 230 Ft-ot osztottak vissza, a magas machosok viszont alig 153 Ft-ot engedtek át az őket korábban kedvezményezőknek. Összességében a gyengén machiavellisták nyeresége a játék végén csaknem 2000 Ft-al elmaradt a magas machosokétól. A kutatók úgy találták, hogy az erős machiavellisták »elrejtik önző indítékaikat, és altruizmust színlelnek mások jelenlétében, de szigorúan önérdek-érvényesítővé válnak, amikor a helyzet ezt teszi lehetővé«.

A vizsgálat tehát alátámasztotta a machiavellistákról korábban kialakult képet: másoknál jobban képesek kihasználni a számukra kedvező lehetőségeket, kevésbé éreznek gátlást, amikor szabályokat áthágnak. Szeretik az olyan helyzeteket, amikor nem átlátható szabályok között lehet lavírozgatni, és másoknál jobban figyelik a többiek korábbi viselkedését. Emlékezetük azonban »szelektív«: érdeksérelmeiket örökre megjegyzik, míg jótevőikről hamar elfelejtkeznek. Állandóan és érzelemmentesen »monitorozzák« mások viselkedését, és azonnal »lereagálják« a változását. Ez az oka, hogy – egyéb »toxikus« tulajdonságaik: a nárcisztikusság és a paranoia ellenére – az átlagembereknél sikeresebbek a társas kapcsolatban. A következmény: a gazdaságban és a politikában is éppen a machiavellisták választódnak ki vezetőként. Lehet, a hétköznapi ember ösztönösen elutasítja a »machiavellista« viselkedést, mivel azonban meggyőzőbbnek látja őket a vezetői versenyben, éppen az ő szavazataival a vezetői posztok többségét »megszállják«.”