„Harmadszor bizonyos fajta önző szempont is közrejátszott abban, hogy jobboldali politikai szervezetként Holokauszt Emlékévet hirdettünk. Szembe akartunk szállni azzal a hamis toposszal, hogy nemzeti tragédiáinkat a politikai oldalak kisajátíthatják. Amikor egy négyzetkilométert Trianonban elcsatoltak, nem kérdezték, hogy jobb- vagy baloldali állampolgár lakik-e rajta. Nem is volt szempont, a földnek nincs politikai pártja, mind az egységes Magyarországhoz tartozott, és mindannyiunkat, kik Magyarországhoz tartozunk, fosztottak meg minden egyes négyzetkilométerrel. Ugyanez igaz a Holokausztra is. A náci gépezetet és a szégyenteljes hazai kiszolgálóit sem érdekelték, hogy kit küldenek gázkamrákba és tömegsírba. Lehetett olimpiai bajnok, nagy magyar irodalmár, kommunista majd későbbi ötvenhatos vagy első világháborús hős, híveit féltő vidéki rabbi vagy katolikus szerzetes, vittek mindenkit, irgalom nélkül. Gyászunk ugyanúgy közös.
Az IKSZ Holokauszt Emlékév programjait tehát abban a szellemben rendeztük, hogy az ne csak a múlt tragédiáira fókuszáljon, hanem a kiengesztelődés lehetőségeit keresse, és rámutasson a már múltban is megvalósult pozitív példákra. Kerekasztal-beszélgetéseinken, ahol hol egyházi vezetők, hol történészek, hol pedig a témáról véleménnyel rendelkező publicisták osztották meg gondolataikat, mindig egyetértés volt abban, hogy a múltunk feldolgozása közös feladat, melynek lényege nem a hamis önostorozás vagy önfelmentés, hanem társadalmunk sebeinek gyógyítása.