„Harmadszor bizonyos fajta önző szempont is közrejátszott abban, hogy jobboldali politikai szervezetként Holokauszt Emlékévet hirdettünk. Szembe akartunk szállni azzal a hamis toposszal, hogy nemzeti tragédiáinkat a politikai oldalak kisajátíthatják. Amikor egy négyzetkilométert Trianonban elcsatoltak, nem kérdezték, hogy jobb- vagy baloldali állampolgár lakik-e rajta. Nem is volt szempont, a földnek nincs politikai pártja, mind az egységes Magyarországhoz tartozott, és mindannyiunkat, kik Magyarországhoz tartozunk, fosztottak meg minden egyes négyzetkilométerrel. Ugyanez igaz a Holokausztra is. A náci gépezetet és a szégyenteljes hazai kiszolgálóit sem érdekelték, hogy kit küldenek gázkamrákba és tömegsírba. Lehetett olimpiai bajnok, nagy magyar irodalmár, kommunista majd későbbi ötvenhatos vagy első világháborús hős, híveit féltő vidéki rabbi vagy katolikus szerzetes, vittek mindenkit, irgalom nélkül. Gyászunk ugyanúgy közös.
Az IKSZ Holokauszt Emlékév programjait tehát abban a szellemben rendeztük, hogy az ne csak a múlt tragédiáira fókuszáljon, hanem a kiengesztelődés lehetőségeit keresse, és rámutasson a már múltban is megvalósult pozitív példákra. Kerekasztal-beszélgetéseinken, ahol hol egyházi vezetők, hol történészek, hol pedig a témáról véleménnyel rendelkező publicisták osztották meg gondolataikat, mindig egyetértés volt abban, hogy a múltunk feldolgozása közös feladat, melynek lényege nem a hamis önostorozás vagy önfelmentés, hanem társadalmunk sebeinek gyógyítása.
Reményünk szerint programjaink hozzájárultak a bizalom hálójának újraszövéséhez. Egy gyilkos politikai rendszer, egy diktatúra vagy igazságtalan és méltánytalan politikai döntések legfájóbb áldozata mindig a társadalmi bizalom. Tragédiák sorában pedig a XX. század sajnálatos módon igen gazdag volt. Az első világháború – melynek szintén évfordulója van ebben az évben –, a trianoni békediktátum, a Tanácsköztársaság, majd a két világháború közötti diszkriminációs törvények, maga a második világháború szörnyűsége és a Holokauszt, az azt követő kommunista diktatúra, és az ’56-os forradalom leverése. Egy nemzet és egy ország közössége ezek közül egyet is évtizedek vagy évszázadok alatt heverhet ki, mi pedig mindet a nyakunkba kaptuk. A bizalom hálójának újraszövése tehát nagyon nehéz és sok türelmet igénylő feladat, mégis az egyik legfontosabb azon feladatok közül, mely egy erős Magyarország építésében előttünk áll. Ugyanez igaz a vallások közötti párbeszédre is. Szekulárissá vált, vallási gyökereit és önazonosságát feledő Európánk, csak akkor lehet méltó újra régi nagy híréhez, ha a keresztény és zsidó közösségek elkötelezett együttműködése által, újra magasztos eszmei iránymutatást kap.”