Konteó vagy globális cenzúra?

Majdnem vicces, milyen sokan hivatkoznak elképesztő naiv módon különféle konteókra, vagy hasonlóan naiv módon bélyegzik ezeket eleve (minden okfejtés nélkül) ostobaságnak, minden esetben – anélkül, hogy bármelyik tábor komolyabban megpróbálná végig gondolni, mit értünk összeesküvés alatt, mi lehet a különbség ennek elmélete és gyakorlata között, illetve milyen mentális mechanizmusok alapján hisznek vagy nem hisznek az emberek ilyesmikben. Tegyünk kísérletet erre a hiánypótló vizsgálatra! Fatális félreértések elkerülése érdekében tisztázzuk tehát már az elején, hogy ezúttal nem konteók mellett vagy ellen agitálunk, hanem mindkét fajta agitációt globális jelenségként próbáljuk megérteni.

Mi derül ki az összeesküvés szótári definíciójából? Jé, a globális cégek pont így működnek!

Először nézzük meg az összeesküvés legáltalánosabb meghatározását, pl. a Wikipédia így definiálja: „Az összeesküvés (latin eredetű szóval: konspiráció) politikai értelemben az ellenség olyan vélt vagy tényleges, mindenesetre titkos vagy titkolni szándékozott tevékenysége, amellyel ellenünk összefog.”

Az angol változat e megfogalmazása még érdekesebb: „group of people who make an agreement to form a partnership in which each member becomes the agent or partner of every other member and engage in planning or agreeing to commit some act”. Ez a definíció tökéletesen egyezik azzal, ahogyan a nagyobb, globális cégek menedzsmentje működik! A vezetőket ugyebár szerződésük kötelezi a cégtitkok megtartására, valamint arra, hogy a vállalat vezetői, illetve tulajdonosai szigorúan cégtitokként kezelt célok és eszközök alkalmazásával, egy közös titkos terv végrehajtásaként határozzák meg cégük vezetését. Mint ismeretes, egy piacgazdaságban mindennapi életünket adott esetben sokkal inkább ilyen nagy cégek piaci-gazdasági összeesküvés-gyakorlata határozza meg, mint bármi más, beleértve a pártpolitikát.

A nagy globális cégek vezetése tehát jogilag is okadatolt módon (vezetői szerződések alapján is) összeesküvés-struktúra szerint működik. Ez az összefüggés legalább olyan megdöbbentő és tagadhatatlan tény, mint amennyire tabuként kezelik a tömegmédiában – hiába is keresnénk rá a neten... Van tehát min gondolkodni összeesküvés-ügyben.

Az állítólagos összeesküvés-elméletekről: érv vagy globális cenzúra ?

A minap egy egészen logikus és találó okfejtésre valaki azt találta mondani, hogy „ez megint valami összeesküvés-elmélet”. Eddig is eléggé bosszantott, mennyire általánosan visszaélnek ezzel az univerzálisnak tűnő érvszerűséggel, de az adott helyzetben tényleg betelt a pohár, és a mérték és az igazságtalanság által kiváltott heveny inspiráció segített végre végiggondolni, hogy mi nem stimmel a jolly jokerként előrángatott „összeesküvés-elmélet” érveléssel, mellyel ma látszólag bárkit azonnal el lehet némítani, instant bizonyítékát adva, hogy az illető úgyszólván gyengeelméjű és meglehetősen rosszindulatú. Jobb ha meg sem szólal. (Ami ugye erősen emlékeztet arra, amit a régiek argumentum ad hominem-nek, vagyis az illető személyét és nem a vitatott kérdést érintő érvnek neveztek.)

Először is, figyeljük meg magát a jelenséget, mert általában úgy alkalmazzák az „összeesküvés-elmélet” globális érvét, mintha minden összeesküvés-feltevés (vagy akár halvány gyanú) eleve teljesen alaptalan „összeesküvés-elmélet” lenne. Ez pedig mégiscsak furcsán ellentmond annak a nyilvánvaló történeti ténynek, hogy számos összeesküvés volt már a világtörténelemben. Kisebbek is, nagyobbak is. Általában elég meggondolatlan dolog azt feltételezni, hogy egy közismert fogalom nem jelent semmit, illetve csak gőzös hülyeséget jelent. Ez többnyire inkább annak megbízható jele, hogy még nem értettük meg az adott fogalmat, illetve sosem gondolkodtunk róla. Esetünkben az összeesküvésről. Mert ha tapasztalatból, illetve történeti tényekből tudjuk, hogy voltak és lehetnek összeesküvések, akkor vajon mi van abban az esetben, ha az univerzálisnak tűnő érvet olyankor alkalmazzák, amikor épp tényleg összeesküvésről van vagy lenne szó?

Régi görög bölcsesség, hogy a gondolkodás kezdete a rácsodálkozás, a probléma felismerése ott, ahol alkalmasint nem is sejtettünk vagy gyanítottunk problémát. Ezen, remélem túlvagyunk és senki nem vitatja azt, hogy valami nem stimmel az állítólagos „összeesküvés-elméletek” univerzális cáfolómechanizmusa körül, mert elvben és gyakorlatban is elképzelhető, hogy valódi összeesküvést leleplező okfejtésre fogják rá, hogy „ez megint valami összeesküvés-elmélet”.

Az esetek többségében azonban egyáltalán nem kifejezett összeesküvésről szóló okfejtésre fogják rá globálisan, hogy „ez megint valami összeesküvés-elmélet”. Ha sikerül pontosabban körülírnunk, mire szokás kimondani a varázsigét, akkor közelebb jutunk valódi motivációjához. Egyáltalán nem valami titkos összeesküvésre gondolok persze, hanem arra a globális tudati vagy tudattalan struktúrára, amiből az állítólagos „összeesküvés-elmélet”-teória következik és amire vélten univerzális cáfolómechanizmusa épül. Mert ugye szabadon gondolkodni és összeesküvést gyártani két különböző tevékenység. Jelen esetben pedig gondolkodásról volna szó.

Figyeljük meg alaposan, mire szokás alkalmazni globális varázsigénket, ugyan mi másra, mint a globális összefonódásokat leleplező „antiglobalista” gondolatmenetekre, mégpedig attól teljesen függetlenül, hogy szerzőjük beszél-e tényleges összeesküvésről, illetve gyanakszik-e ilyesmire vagy sem. Elég ha csak multi-oligarchiáról esik szó vagy a globalizált tőke nemzetközi érdekeiről, ha globális marketing- és médiaagymosásról beszél valaki, netán az olajon keresztüli világuralomért vívott neoimperialista háborúkról vagy a médiában tapasztalt oligarchikus érdekeket védő burkolt cenzúráról van szó, a verbális automatizmus máris működésbe lép és gépiesen, kvázi robotszerűen rávágja: „ez megint valami összeesküvés-elmélet”. Ami mentálisan körülbelül annyit jelent: „ettől én félek, inkább nem gondolok rá és a hallottakat azonnal törlöm, mert jobb nem tudni ilyesmiről”.

A pszichológiában és minden más területen pontosan ezt nevezik cenzúrának. Nos igen. Jobb, ha végiggondoljuk egyszer és jobb, ha tudunk róla, hogy az állítólagos „összeesküvés-elméletek” univerzálisnak kikiáltott globális érvét ma jellemzően és szinte kizárólag a globalizáció, illetve globáloligarchikus érdekek védelmében hangoztatják, mégpedig úgy, hogy globális cenzúraként működik. Meglehetősen gépiesen és meggondolatlanul, ahogy mátrixhű multiandroidokhoz illik.

Jó példa ez arra, hogy milyen hatékonyan működik egy globális cenzúra mindenféle hagyományos értelemben vett emberi összeesküvés nélkül, pusztán a rémhírterjesztés „logikája” és kvázitudati automatizmusa alapján, illetve a globalizáció rendszerinerciája révén, mint a szabadságukkal nem élő emberek tudatának tehetetlenségi nyomatéka. Nem mint „összeesküvés-elmélet”, hanem mint tudatcenzúra és gondolatcenzúra a mindennapi gyakorlatban.

Természetesen vannak valóban paranoid összeesküvés-elméletek is, de érdemes megfigyelni, hogy nem elsősorban ezeket cenzúrázzák meg a leírt módon. A fentiek alapján pontosan úgy érdemes bánnunk az állítólagos „összeesküvés-elmélet”-ellenvetés globális cenzúrájával mint minden más szabadságunkat korlátozó cenzúrával: a lehető leghatározottabban és biztos nyugalommal vissza kell utasítani. Ez nem érv, hanem nyers erőszak. A globalizáció vélt világhatalmának fitogtatása és a gondolkodás szabadságának globális elnyomására törekvő mentális mátrix megnyilvánulása.

Egyben a logikában jártasabbak figyelmét érdemes arra is felhívni, hogy önmagának alapvetően ellentmondó és gyakorlatilag önmagát cáfoló cáfolattal állunk szemben, mivel szinte kizárólag az állítólagos összeesküvés-elméletekre jellemző módon alkalmazzák a kérdéses érvecskét, vagyis – ha hihetnénk nekik - akkor ez lenne a legnagyobb (globális) „összeesküvés-elmélet” minden más konkurrens (antiglobalista) „összeesküvéssel” szemben. Így a globalizáció és az ő mentális cenzúra-mátrixa volna a lehető legnagyobb „összeesküvése”. Persze ez már-már túl szép, túl naív és túlságosan emberi verzió ahhoz képest, amit a valóságban tapasztalunk.

Ha valaki végül erre is azt találja mondani, hogy „ez megint valami összeesküvés-elmélet”, annak tényleg nem tudom, hogyan lehetne megmutatni, milyen a szabad gondolkodás vagy miért is jó az.

*

A humán tudományok összeesküvés-keresési logikája és a konteózás etikai vonatkozásai:

Egy bűnügyi nyomozásban, akármilyen történelmi, politológiai vagy általában humán tudományokra jellemző okfejtésben jellemzően megtaláljuk azt a sajátos elemzési módszert, azt a nyilvánvaló érdekeltségekben mélyebb okokat kereső logikát, amivel általában a konteókat vádolják.

A klasszikus „Cui prodest” (kinek lehetett érdeke?) mindenfajta oknyomozás alapvető kérdése, amikor meg akarjuk érteni egyének vagy közösségek cselekedeteit, illetve politikai vagy történelmi eseményeket, melyek esetében többnyire nem ismerjük a pontos okokat és motivációkat (vagy alapos okunk van feltételezni, hogy csupán propaganda -modernebb nevén PR, marketing- a hivatalos verzió). Ezek jelentős részénél nem engedhetjük meg magunknak a luxust, hogy ne alkossunk véleményt az adott kérdésről, mivel életünket, jövőnk alakulását meghatározó eseményekről van szó. Mindenki alkot tehát konteókat például a magánéletében (pletykák, vélt motivációkra épülő értékelése ismerőseinknek, stb.), de a közéleti konteózást se lehet elkerülni; legfeljebb abban mutatkozik markáns különbség, hogy valaki a mainstream globális konteók alapján gúnyolódik az ezeket leleplezni próbáló többi konteón... vagy az utóbbiak híve.

Mindkét tábor nagyon naivan beszél összeesküvésekről. A mainstream tömegmédiában cáfolt, illetve kigúnyolt (és ezzel mentálisan cenzúrázott) konteók mindig másokat tesznek felelőssé minden rosszért, a globálpropagandában uralkodó konteók szerint viszont legfeljebb véletlen „természeti” katasztrófákat, vírusokat, stb. lehet felelősként megjelölni – csodás bolygófogyasztói társadalmunk valahogy jellemzően nem tűnik felelősnek. Pedig az etikai önreflexió minden esetben a saját egyéni és közösségi felelősségünk keresésével kezdődik, már pár ezer éve. Ott kezdődik a saját felelősségünk felismerésére képes gondolkodás és cselekvés világa, ahol a bárgyú konteózás és a nem kevésbé bárgyú globális cenzúrázása véget ér.