Ha Baldauf valóban aggódik a munkavállalókért, akkor azt kell kérnie a kormánytól, vonják vissza ezeket a javaslatokat, melyek a CBA dolgozóinál több munkavállaló utcára kerülését okozhatják kizárólag azért, hogy a Fidesz-közeli üzletlánc monopolhelyzetbe kerüljön.
4. Utolsónak pedig Baldauf azt mondja, ő támogatja a versenyt, ha az magyar cégek között zajlik. Erre két válaszunk van. Egyrészt nekünk nem a külföldi, hanem az ÁFA-csaló, a nyereségét külföldön kivevő, a munkavállalóinak jogait semmibe vevő, őket kiszipolyozó cégekkel van bajunk, és ezek a jelzők az eddig beérkezett közel 50 olvasói levél alapján a CBA-ra illenek inkább, mint vetélytársaira.
Másrészt pedig kicsit szórakoztató az az álláspont, ami szerint, a CBA támogatja a versenyt, ha az nincsen. Ugyanis a törvény által meghagyni kívánt versenytársak – a Reál és a Coop – nem tudnak majd versenyezni a CBA-val, ez a verseny körülbelül olyan lenne, mintha az elefánt birkózni hívná ki a hangyát. Itt nem versenyről lenne szó, hanem monopolpiacról.”