Inter? Nyet!

„Valami nagyon unortodoxot dobott be a magyar köztudatba megint a kormány: az internetadót. Senki nem tudja pontosan hogyan fog kinézni és mennyibe kerül majd, még az internetszolgáltatók is értetlenül állnak a bejelentés hallatán, de arra kétségtelenül alkalmas, hogy a közép és fiatal nemzedéket érzelmileg maga ellen fordítsa a jelenlegi kormánytöbbség. Ám legyen az ő dolga. Ha neki így jó. (...)

Hallgatom a magyar pénzügyminisztert, ahogy az adózási prioritásokról beszél, hogy nálunk nem a jövedelmet, hanem a fogyasztást adóztatják inkább. Merthogy azt mindenki igénybe veszi ilyen vagy olyan formában. Igen, minden olyan amilyen árfolyam ellenére nem ritkán a nyugati határokon túl. Az itt megkeresett pénz nem csekély mértékben egy másik ország fogyasztási bevételeit növeli, eladott árujával és az ahhoz kapcsolódó adóvonzataival együtt. Vagy egy többgyermekes család igaz, hogy nagyobb adókedvezményben részesül, de több cipőre, ruhára, élelemre fizeti meg az Európában is egyik legmagasabb forgalmi adót. Szóval, ha a mérleg mindkét serpenyőjébe beledobjuk a beledobnivalókat, korántsem annyira idilli a kép.

Vállalunk és szeretjük ezt a hazát. De egyszer szeretnék büszke lenni rá úgy, hogy nem kellene büszke lenni. Mert mások irigykednének ránk. Szeretnék így büszke lenni a városra, ahol élünk, az egyházamra, amelyhez tartozom. Úgy, ahogy a családomra. Nem történik benne semmi különös: apa az édesapa, anya az édesanya, a gyerekek pedig néha hangoskodnak, máskor meg egymással csombolyognak. Egyik rappel, a másik népzenét játszik, a harmadik klasszikusokat a zongorán, a negyedik most tanulja nyekergetni a hegedűt. Mindannyiunknak van kötődésünk, tudjuk, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, milyen örökséget kaptunk.

Vagyunk: mély gyökerekkel és mégis szabadon.

Még egyelőre az interneten is. Míg el nem lehetetlenítenek.”