Párhuzamos életrajzok a magyar politikából

„1. Schiffer András – Kassák Lajos

Bár utóbbi inkább irodalmi személyiség, a korai szélsőbaloldali mozgalmakban betöltött szerepe megkérdőjelezhetetlen. Mindkettőjükben közös, hogy alapvetően olyan dolgokról beszélnek, amik baromi fontosak, de nem egy félbalkáni államban. Kassák vörös poloskái minden bizonnyal Schiffer agyában is dolgoznak, amikor 4 éve próbálkozik zöldlibsi dumával egy olyan országban, ahol a többség legszívesebben újranyitná a szénbányákat. Schiffer persze biztos jó fej, csak nem tud beszélni, kiabálni, segget nyalni, és naivabb, mint egy tizenkét éves tinilány. Ahogyan Kassák is. A kortársak egyikőjüket se értékelték senki igazán, és ez nem feltétlenül a kortársak hibája. (…)

3. Gyurcsány Ferenc – Szapolyai János

Na, végre egy valódi történelmi párhuzam! Mind Gyurcsány, mind XVI. századi alteregója készek voltak a káosz szélére sodorni az országot a hatalomért. Az eredmény mindkét esetben kudarc és az addigi rendszer felbomlása lett, amiért egyikük jutalma Erdély, a másiké egy párezer fanatikus nyugdíjast maga mögött tudó párt lett. Gyurcsányhoz hasonlóan Szapolyai is jó időben volt jó helyen: a mohácsi vész idején országló nagyúr, de a döntő csatából, a fene egye meg, elkésett.

Miután kiderül II. Lajos halálhíre, maga is a trónra tör (ez nem volt nehéz, hiszen az övé volt az egyetlen megmaradt, ütőképes sereg az országban), és polgárháborút robbant ki. Az, hogy közben jönnek be a törökök, nem érdekes, ezzel az aprósággal elég lesz azután foglalkozni, ha már megvan a királyi cím – ahogy Gyurcsánynak is fontosabb volt a 2006-os választás megnyerése, mint az, hogy tegyen valamit a felgyülemlő államadósság ellen, hiszen az a jóléti kiadások megvágásához és szavazatvesztéshez vezetett volna. Szapolyai végül »csak« Erdélyt hajthatta uralma alá, miközben ténykedésének köszönhetően a török könnyedén elfoglalta az ország kétegyharmadát. Szapolyai ezután többször felvetette a török elleni összefogást, amiből azonban semmi nem lett. Ennek ellenére Erdélyben, félig-meddig török függésben, eltántoríthatatlan hívei támogatásával élete végéig megtarthatta bázisát. (…)

8. Schmitt Pál – V. Ferdinánd

A kissé túlzottan dinasztikus házassági politika eredménye, hogy V. Ferdinánd kissé félresikerült. Persze a mi drága jó Pali bácsinkra nem ebben hasonlít, hanem, hogy ő is bármit aláírt, amit csak elé raktak, köztük az áprilisi törvényeket, amit nádora egyszerűen csak elé dobott. A két esetben mégsem az a legbámulatosabb párhuzam, hogy mindketten tudtak írni, hanem az, hogy mindkettőjüket leváltották, és hogy egyikük sem szerzett diplomát.(…)

9. Horváth Csaba – Jávor Pál

Mindketten remek és sármos színészei voltak koruknak. Politikai értelemben véve nagyjából mindkettőről ennyi pozitívum mondható el. Szerencsére Jávor nem akart politizálni, pedig jó művészként biztos ő is rinyált volna, hogy elvileg felelős politikusként reggel 7 kor már a közgyűlésen kellene lennie. Akkor is, ha az átlag magyar 3-4 órákat alszik, és rommá dolgozza magát. (…)”