Bizonyítékokat!

2014. október 25. 09:51

Az nálunk más ügyekben sem számít, hogy a gazdaság törvénytisztelő szereplői mekkora bevételkiesést szenvedtek el a csalók miatt.

2014. október 25. 09:51
Fekete Gy. Attila
Népszabadság

„Minden világos. Az amerikaiak rühellik Orbán Viktor kormányát és rendszerét, irigylik Magyarország sikereit, ezért aljas eszközökkel ránk támadtak. Ezért vádoltak meg féltucatnyi kormánytisztviselőt és kormányhoz közel álló személyt korrupcióval anélkül, hogy jogállamhoz illően bizonyítékokkal támasztották volna alá állításaikat. És nem véletlen, hogy most tették. Megvárták a választást, mert  mint azt Földi László, a hírszerzés egykori műveleti igazgatója a Hír TV Magyarország élőben című műsorában kifejtette  láttak még némi esélyt, hogy Bokros elnyeri a budapesti főpolgármesteri címet.

Így már mindent értek. Miután a kormány lecsapott a Norvég Alap helytartóira, akik lehetséges, hogy egyfajta amerikai kifizetőhelyként is funkcionáltak amikor milliókat osztottak a kormányt megbuktatni akaró civil szervezeteknek, majd a hatóság őrizetbe vette a nyilvánvalóan amerikai provokátorként ideküldött fajvédő szervezet vezetőjét, még mielőtt egy szót is mondhatott volna, ráadásként előhúztak valami zavaros áfaügyet, amelyben háromévi titkos nyomozás után februárban aratott fényes győzelmet a NAV. Tehát már nincs is ügy.

Persze lehetséges, hogy amerikai szemmel kicsit hosszú például az a három év, ami alatt már a hatóságok orra előtt folytathatta tevékenységét a bűnszervezet. De magyar részről minden rendben van. Az államot ért kétmilliárdos kár nagy részének kompenzálását a vámnyomozók biztosították. Az nálunk más ügyekben sem számít, hogy a gazdaság törvénytisztelő szereplői mekkora bevételkiesést szenvedtek el a csalók miatt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cuma
2014. október 26. 14:50
Lehet,hogy mégis elfogadom.Fltételezésekre,csak kártyavárat lehetépíteni
cuma
2014. október 26. 14:45
Tényeket,vazzeg! TÉNYEKET! Mert én állítom,hogy Te 19 kiskorút rontottál meg az elmúlt években!!!!!!!!!!!(remélem nem igaz) Ha azt írod nem is vagy férfi nem fogadom el .
Szuszlov és Malenkov
2014. október 26. 09:12
Te fekete! Csináljál már valamit magaddal b@szódj meg, mert lassan kifolysz a képből!
OberEnnsinnen
2014. október 25. 21:18
Fittelináról, Nomentánáról, Perfektről, Altusról, olajról, szőkítésekről írtál-e valamikor, te disznó? Csak azért, mert arról vannak infóid... Te mersz bölcselkedni, mocsok?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!