Istennek legyen hála – mondtuk katolikus kisgyerekként szívből jövő lelkesedéssel, amikor véget ért az aheti mise. A katolikus püspökök II. Vatikáni Zsinat óta tartott, legmegosztóbb ülése is véget ért vasárnap – különösebb károkozás nélkül. Leszámítva – sajnos, ezt kell mondjam – Ferenc pápa reputációját. Ugyanakkor igazi előrehaladás sem történt.
Délután közzétették a szinódus hivatalos záródokumentumát, ami, ha mondhatom így, törölte a hétfői, vitákat összefoglaló félidős jelentés által előrevetített „földrengést”. Az a jelentés a homoszexuálisok „ajándékainak és értékeinek” elismerésére és szexuális orientációjuk „értékelésére” hívott.
Ez a nyelvezet eltűnt a mai jelentésből – ami egy „munkadokumentum” a következő évi szinódus számára -, amelynek paragrafusairól szekciónként szavaztak. Helyén udvarias garanciák olvashatóak arra vonatkozóan, hogy a melegeket „tisztelettel és érzékenységgel” kell fogadni, de még ez sem nyerte el a szavazatok szükséges kétharmadát (frissítés: minthogy ez a kitétel semmi többet nem tartalmaz, mint amit eddig is megfogalmazott velük kapcsolatban az egyház, elgondolkodhatunk azon, hogy 62 szinódusi atya még ezt sem tudta támogatni). A pápa azonban elrendelte, hogy ezeket is tegyék közzé.
Ugyancsak nem fogadták el hivatalosan: a paragrafust, ami arra céloz, hogy lehetséges változás „nagyon egyedi körülmények közt” második házasságukban élők áldozására vonatkozó szabályokban – talán a semmisségi eljárás egyszerűsítése révén.
Így most „konzultációkra” és „lelki tisztánlátásra” várunk, mielőtt elkezdődik a 2015-ös szinódus. Ami, kénytelen vagyok megint rámutatni, nagyon anglikán ízű.
Némi különbséggel.
Az Egyház tanítása a házasságon kívüli szex bűnös mivoltáról ugyanis megváltoztathatatlan. A hívő katolikus mondhatnák, hogy ez Isten akarata, és aki nem így gondolja, az nem érti a Tanítóhivatal szerepét. A szekuláris megfigyelők juthatnak arra, hogy hétfőn volt egy pillanat, amikor a szabályok komoly megváltozására volt kilátás. De a bíborosok és püspökök, akik erőltették a változtatást, túllőttek a célon.
És azért tették, mert a pápa hagyta őket. Akár véletlenül, akár előre megfontoltan, nem tudjuk. Először is, hozta a szokásos, gondtalan és impulzív stílusát, hogy azzal bánjon el az Egyház intézményi eljárásait, és úgy tűnik, most az Egyház visszavágott.
A por még le sem ülepedett, de az máris világos, hogy az Egyház németek uralta liberális szárnya miként igyekezett irányítani az eseményeket. Pár pontban:
1. Water Kasper bíborost, az ökumenizmusért felelős pápai tanácsa nyugalmazott fejét és a bíborosi kollégiumban radikálisnak számító teológust felkérte Ferenc pápa, hogy nyissa meg a szinódust, elismételve arra vonatkozó ellentmondásos elméletét, hogy a második házasságukba élő katolikusokat áldozáshoz kellene engedni, ha az első házasságuk bizonyos kritériumok szerint vélhetően érvénytelen volt. (Szerintem jól értem: ez lelkipásztorilag összetett kérdés, enyhén szólva.) A liberálisok úgy interpretálták ezt, mint a szinódus kiindulópontja. De sosem volt az, mivel Kasper egyfajta Tony Benn-féle figura az Egyház baloldalán: régi motoros és sokan kedvelik, de benne ragadt a szektariánus hatvanas-hetvenes évek légkörében.
2. A „földrengés”-ről való kommunikáció, amit a félidős jelentés váltott ki, félrevezető volt, mert a jelentés maga elfogult volt. Nem mutatta be elég súllyal a a vezető bíborosok szenvedélyes ellenállását az elváltakra és homoszexuálisokra vonatkozó pasztorális szabályok lazítását illetően. A dolgok csak még rosszabbra fordultak a sajtótájékoztatóval, amin úgyszintén erősen lejtett a pálya a mérges liberálisok álláspontja felé.
3. A hétfő fiaskó után az Egyház legbefolyásosabb személyiségei közük páran – beleértve Müller bíborost, a Hittani Kongregáció fejét és Pell bíborost, a gazdasági ügyek felelősét – rendkívül hatékony visszavágást vezettek. Ezek az emberek nem bigottak vagy teológiai dinoszauruszok. De látják, hogy az Egyház szétesne, ha a német liberálisok ráerőltetnék elképzeléseiket a fejlődő világ püspökeire, akik azt várták, hogy a szinódus a család szétesésére keres választ, ami pusztító az országaikban. Az afrikai és ázsiai bíborosok csatlakoztak a visszavágáshoz. Közülük csak nagyon keveseket lehetne úgy leírni, mint XVI. Benedek-féle tradicionalisták: inkább II. János Pál-féle konzervatívokról van szó.
4. Térjünk vissza Kasper bíboroshoz, aki egy, az elismert vatikáni tudósítónak, Edward Pentinnek adott interjújában azt mondta, hogy képtelenség a homoszexualitásról beszélni az afrikaiakkal, mivel a téma számukra tabu - „és nem nekik kéne megmondani, hogy mit kéne tennünk”. Ezek nem rasszista megjegyzések voltak, de mindenesetre atyáskodóak és lélegzetelállítóan oktalanok. A balos katolikus újságírók megpróbálták kihúzni Kaspert a csávából, de nem számoltak vele, hogy tagadni fogja a szavait. Pentin, miután az Egyház Hercege hazugsággal vádolta, azonnal közzétette az interjú hangfelvételét. De hát felvételen kívül mondtam, tiltakozott Kasper – ez nem igaz –, de ekkora a hitelessége már megtépázódott.
5. Péntekre a balesetek ezen sorozata egy kisebb csodához vezetett, habár nem olyanhoz, amilyet Ferenc pápa szeretett volna: a János Pál-féle „konzervatívok” és a Benedek-féle „tradicionalisták” félretették régóta fennálló ellentéteiket a liturgiát illetően. És elérték, hogy a mai dokumentum – akár az elváltakra és homoszexuálisokra vonatkozó kitételekkel együtt vagy azok nélkül – teljesen más tartalmú és hangvételű legyen, mint a hétfői volt.
6. Így aztán nem lesz földrengés egy év múlva sem – csak, maximum, a Ferenc pápa által előnyben részesített pasztorális hozzáállás mérsékelt újrahangolása, anélkül, hogy feleslegesen lebegtetnének és hogy elmélyítenék a teológiai megosztottságot az állítólag egyetemes Egyházon belül. A házassági semmítési eljárást vagy modernizálják vagy nem: némi rezgésről beszélünk a Richter-skálán. (Frissítés: a liberálisok számára az a bekezdés jelent némi fénysugárt, miszerint „a szentségekhez való járulás esetleges engedélyezését meg kell előznie a bűnbánati útnak” – de emlékeztetnünk kell magunkat, hogy ez a bekezdést nem kapta meg a kétharmados támogatást).
Ami a melegeket illeti, akármilyen változás is lesz, az magával fogja hozni a jól bevált képmutatást és a téma szőnyeg alá söprését (frissítés: senki nem tudja pontosan, mit is gondol Ferenc pápa, de arra tippelek, hogy az áldozási tilalom inkább bántja őt, mint a melegek helyzete. Emlékszünk arra a kijelentésére még a pápasága előttről, miszerint a melegházasság eredendően „ördögi”?
Keresztbe tett a szinódus a pápának a melegek ügyében – írta a BBC az este, ami félrevezető és értelmetlen kijelentés. De attól tartok, ő kérte.
(2014. október 18.)
Damian Thompson a The Spectator vallási szerkesztője és
bloggere, korábban a Daily Telegraph munkatársa és a konzervatív angol katolikus hetilap, a Catholic Herald szerkesztője volt. A London School of Economicsen végzett vallásszociológián, négy könyv szerzője.