Győztesek vagy legyőzöttek?

„Jelen pillanatban – és ez talán mindennél fájóbb – a dolgozó kisembereket alig képviseli valaki. A politikai csikóképzőkből ilyen-olyan fél- vagy negyeddiplomával a politikába keveredő aktuális karrieristáknak fogalmuk sincs arról mit jelent megélhetésért dolgozni. Milyen tragédiát jelent egy-egy elmaradt havi albérlet vagy kifizetetlen számla. Nincs ez másként az értelmiség esetében se. Aki nem bújik egy professzor vagy egy nagyvállalkozó hátsójába, az elveszett.

A mai Magyarországon tehát nagyjából nem vagy alig lehet megélni. Az éppen aktuálisan, megélhetésért politikacsinálóknak erről fogalmuk sincs. Tehát nem értelmiségi / nem-értelmiségi oppozíció okozza a baloldal válságának a problémáját, hanem a többi ok mellett az, hogy azok helyezték magukat értelmiségi pozícióba, akik nem azok. Súlyosan nem azok. Mert éppen egy értelmiségi az, aki meghallja a nép szavát, éppen azért, mert tisztában van azzal, hogy vox populi, vox dei. (…)

Észre kell vennünk, hogy Károly Róbert után 700 évvel még mindig néhány kiskirályé az ország. Észre kell vennünk, hogy Dózsa után 500 évvel ma is sültparasztnak néznek és egymással zabáltatnak fel bennünket. Észre kell vennünk, hogy 300 évvel Rákóczi után még mindig idegenben »bujdosni« kénytelenek fiataljaink, hogy aztán csapolják a sört a londoni csehóban vagy takarítsanak Máltán. Észre kell vennünk, hogy 165 évvel Kossuth és Petőfi után a jog mindössze fehér alapon fekete betű. És a bőség kosarából lassacskán senki sem vehet. Észre kell vennünk, hogy mi vagyunk Koppány és Kun Béla. Észre kell vennünk, hogy Trianon után több mint 90 évvel az ország fele újrázni akar. Észre kell vennünk, hogy 1945 után lassan 70 évvel az embernek csak annyi a földje és a bére, amit maga kicsikart. Rossz fröccsre telik, amelyből nem lesz ricsaj. Észre kell vennünk, hogy 1956 után lassan 60 évvel a munkavállalói jogok nem léteznek – csak közmunkás és bérrabszolga van. Észre kell vennünk, hogy 1989 után 25 évvel ide jutottunk.

1989-ben mindenki ’56-ról beszélt, de lényegében mindenki megtagadta ’56 örökségét. 1956-ban a nép szocializmust akart szovjetek nélkül. 1989-ben a nép kádárizmust akart, Kádár nélkül. Anyagi biztonságot, munkát, jövő havi fizetést. Ezt felejtik és ezt felejtetik el. A nagy hazugság az volt, hogy máról holnapra amerikai cigaretta, német bér és francia bor lesz minden családban. Ehhez képest hol tartunk most, 25 évvel a Rendszerváltás után? Ukrán csempész cigi, a bér sci-fi kategória – feketén, kézbe, okosba’, de leginkább sehogy. Mindehhez homoki borok, karcolnak is rendesen.”