Istengyalázás és többségi demokrácia

2014. október 28. 07:37

Tocqueville azért minősíti istentagadásnak a Rubovszky-féle demokrácia-szemléletet, mivel itt egy párt vagy hatalmi csoport Isten helyébe képzeli magát.

2014. október 28. 07:37
Ádám Péter
Galamus

Tocqueville azért minősíti istentagadásnak a Rubovszky-féle demokrácia-szemléletet, mivel itt egy párt vagy hatalmi csoport Isten helyébe képzeli magát. Tocqueville, akinek vallásosságáról máig folyik a vita, korántsem áll egyedül a Rubovszky-féle demokrácia-meghatározást »istentelenségnek«»istengyalázásnak«, vagy hogy én is a közkeletű latin szót használjam, impietasnak tartó felfogásával. Simone Weil mély vallásosságát – a Tocqueville-éval ellentétben – nem lehet megkérdőjelezni, márpedig ő is hasonlókat mond Jegyzetek a politikai pártok felszámolásáról című 1940-ben keletkezett londoni írásában, mindössze azzal a különbséggel, hogy ő nem az impie jelzőt, hanem az idolâtrie (bálványimádás) főnevet használja.

Rubovszky György demokrácia-meghatározásában tehát korántsem a sajtó által is szóvá tett gőgös és agresszív félműveltség a legérdekesebb, hanem az, hogy ilyen – Tocqueville és Simone Weil szerint – istengyalázásnak vagy bálványimádásnak is nevezhető nézeteket egy önmagát ország-világ előtt hívőnek valló politikus hangoztat, aki ráadásul olyan párt tagja, amelyik lépten-nyomon hivatkozik Istenre, hitre, vallásosságra.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hakos
2014. október 28. 10:44
Hát akik Isten helyébe képzelik magukat, azok a realitásoktól teljesen elszakadt nyomorult ballibbantjaink, akik azt hiszik, hogy annak ellenére hogy idén három választást is elég durván elbuktak, most egy adó kapcsán joguk lenne megdönteni a kormányt.....:)))))
Szuszlov és Malenkov
2014. október 28. 10:31
Te Ádám! Neked, meg a többi héber (fitymátlan) f@szfejnek hol volt a méltányossága 2006-ban? Mi? Méltányosságból tapostattátok a nemzeti lobogót, kardlapoztatok és fejre lövettetek? Megérdemlitek azt, ahol most tartotok. A nulla közelében...
peterd127
2014. október 28. 08:50
ennél demagógabb nem is lehettél volna Peti;)
paraklétosz
2014. október 28. 08:17
Szóval Rubovszky Isten Trójai Falova a politikában? A Galamus akkor lószar újságpapírban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!