„Aki tagadja, hogy ma Magyarországon ellenzékinek lenni nem jár egy csomó esetben komoly kockázattal, az vagy nagyon nincs képben, vagy pontosan tudja, csak nem bánja. A kis településeken, ahol az önkormányzat az egyik legnagyobb munkaadó, ott gyakran az sem kockázat, aki maga nem, de a családtagja például a helyi iskolában dolgozik. A közalkalmazottak már családi körben sem szívesen beszélnek arról, hogy mi van a munkahelyükön. Aki csak pár olyan embert ismer, aki ellenzéki, vagy kormánykritikus munkához embereket próbál toborozni, az bőven tud mesélni. Nem ragozom. (…)
Magyarországon ugyanis az emberek többsége »nem szereti« a melegeket. Vagy konkrétan gyűlöli őket, vagy semmi baja nincs azzal, hogy mások gyűlölik őket. Vagyis ha valakiről elterjed, hogy homoszexuális, annak jó oka van sok rossztól tartani. Nem csak a barátok, munkatársak elfordulását, ellenségessé válását kockáztatja: a jogvédő szervezetek számtalan olyan esetet ismernek, amikor valakit ezzel zsaroltak, akár nagyon sokáig. Van férfi, aki alól a felesége a közös házat, vagyont, jól menő vállalkozást és a gyerekek láthatási jogát is el tudta szedni, mert tudomására jutott, hogy az férfiakkal csalta meg. Furán hangzik? Egy átlag vidéki városban ma egy meleg férfi bizony úgy érzi, érezheti, hogy ha környezete tudomást szerez homoszexualitásáról, akkor annyi vesztenivalója van, hogy inkább lemond mindenéről, csak ez a titka maradjon meg.
Lehet, hogy Újlipótvárosban ez nincs így, és a nagykörúton belül sem feltétlenül, de bármit is mond Kerényi Imre a buzilobbi hatalmáról, meg okostojás ismerőseim arról, hogy »lassan kötelező lesz«, a helyzet kurvára szar.
Szóval ezért nagyon gáz, hogy a NER rátette kezét azoknak a listájára, akik ellene dolgoznak.”