A kegyelemdöfés

„A jogszabály a társadalom működtetésének, irányításának legfontosabb eszköze. A jogszabály testesíti meg azt a politikai akaratot, amelyet a választásokon győztes párt képvisel. A politikai szándék, akarat a jogszabály által válik állami szándékká, állami akarattá. (...)

Ahhoz, hogy egy országban sanda, tisztességtelen, ordas politikai szándékok ne ölthessenek államilag kikényszeríthető jogszabályi formát, arra van szükség, hogy a társadalom működése alkotmányos jogrendre épüljön. Az alkotmányos jogrend alapja a közmegegyezés. A közmegegyezés, amelyben a hatalom birtokosai, a választók lefektetik azokat az elveket, amelyek megtartása mellett hozzájárulnak ahhoz, hogy nevükben és helyettük a választásokon győztes politikai erő irányítsa az országot. Ennek a közmegegyezésnek jogszabályba öntött formája az Alkotmány. Az Alkotmány rendelkezéseivel nem lehet ellentétes egyetlen más jogszabály sem, ezért tölti be az alaptörvény szerepét. A közmegegyezés lényege, hogy a teljes ítélőképességük birtokában lévők túlnyomó többsége, a választók a saját akaratukból áldásukat adják azokra a megoldásokra, amelyek zsinórmértékül szolgálnak mindenkinek, s amelyek nem változtathatók meg, csak újabb közmegegyezéssel. A közmegegyezés-akaratnyilvánítás formája a népszavazás. Hazánkban azonban ezidáig nem jött létre közmegegyezés, így hazánkban nem jöhetett létre alkotmányos jogrend sem. (...)

A következmények mára világossá váltak: alkotmányos jogrend hiányában építhette fel a kalandor jobboldal a Jó Államot, amelynek tartócölöpjeit nem a stabil jogrendszer adja, hanem az eseti, a napi politikai szándékokat kiszolgáló »alkotmányozás«, »törvényhozás«. Alkotmányos jogrend hiányában számolhatta fel a kalandor jobboldal a hatalommegosztásnak azt a rendjét, amelyben az Alkotmánybíróság, az országgyűlési jogok biztosai, a független bíróságok valóságos ellensúlyt jelentettek a végrehajtó hatalommal szemben. Senkinek nem lehet közömbös, hogy az alkotmányos jogrend hiánya kiszámíthatatlanná teszi az élet minden területét. Senkinek nem lehet közömbös, hogy törvényhozás terén bármi, és annak az ellenkezője is megtörténhet. Senkinek nem lehet közömbös, hogy senki és semmi nincs biztonságban. Visszamenőleges szabályozással fel lehetett bontani évtizedes jogviszonyokat, semmisnek lehetett nyilvánítani szerződéseket, meg lehetett változtatni a tulajdonviszonyokat.

A jogállamnak a kegyelemdöfést az ellenzék maximális támogatásával – 182 igen, 1 nem, 2 tartózkodás – elfogadott, közismert nevén a devizahiteleseket »mentő« törvény adta meg. Ez a törvény a legékesebb bizonyítéka és a legfrissebb példája annak, hogy az Országgyűlés nem ismer korlátokat, ha meg kell oldani valamely aktuális politikai szándékot. Ez a törvény nem tett sem többet, sem kevesebbet annál, mintsem a devizaalapú szerződéseknél megváltoztatva a Polgári Törvénykönyv elévülésre vonatkozó szabályait, megállította az elévülést.”