„De Zsolt, sose szabad teljesen fullba nyomni, mert azt mindenki utálja, és csak fájdalmas bukás lehet a vége. Ha szóba se kerül, hogy cáfolni kéne nem tetsző állításokat vagy bemutatni, hogy mi történik majd a helyzet javításáért, akkor mindenki elkezd gyanakodni. Amikor pedig elég azt sugalmazni, hogy valószínűleg hazaáruló lehet, aki nem tetsző dologról ír, na az külön elég vacak egy húzás, még ha hirtelen nem is jutott más Habony Árpi eszébe. Néha muszáj visszatérni az álomvilágból, mert ezek fontos dolgok.
Ha egy szabályozás rossz hatékonyságú, akkor ha naivnak is hangzik, de tényleg nem azt érdemes megpróbálni csípőből bemocskolni, aki kimondja, hogy rossz. Már csak azért sem, mert ugyanaz az érdekünk, mindenki azt szeretné, hogy az egyszerűsített honosítással csak magyarok juthassanak állampolgársághoz. Ezek a cikkek nem ez ellen születtek, hanem ezért is.
De mondok még erős érvet, amiért inkább megoldáson kéne dolgozni, mielőtt az ufók, Szauron és a gyilkos méhek is feltűnnek a beinduló kommunikációs szuperprodukcióban. Ez annyira elterjedt iparág, hogy minden második külhoni magyarnak lesz arról sztorija, ahogy a mellette álló orosz, román vagy szerb szerencsétlenkedik a honosításkor. Senkivel nem lehet már elhitetni, hogy a jelenség nem létezik vagy elszigetelt. Pont attól féltem, hogy senki nem fogja elolvasni már az átfogó cikkeket, mert az állampolgársági üzlet részleteiben és térségenként országhatáron kívül-belül is ismertebb, mint a rezsicsökkentés.
És az is tévedés, hogy nekem kell feljelentést tennem, és további hónapokon át nyomoznom bűnszervezetek után, mert az a rendőrség és az ügyészség dolga. Azért ők a nyomozó hatóságok, én meg nem. Szép is lenne, ha minden korrupciós ügyről született cikk mellé az újságírónak kéne a nyakába vennie három büntetőpert is.”