A Nyugat és a dekadencia

„A kihívásokkal szembeni tehetetlenség gyakran a gondolat és a képzelőerő kimerüléséből fakad. A gondolkodóknak nincs jövőképük, nem képesek terveket kovácsolni. Ám egy társadalom a sorsát célok kitűzésével és eszközök biztosításával vezeti sikeresen.

Ezen a téren a Nyugat helyzete nyugtalanító. A 18. században a politikai gondolkodás virágzó. Míg a letűnőfélben lévő világ a sír felé halad, a gondolkodók könyveiben már készül a 19. század. Napjainkban a tudományokban egymást követik a fölfedezések, de nincs fogalmunk arról, hogy merre irányítsuk a szekerünk rúdját. A legismertebb doktrínák – a liberalizmus és a szocializmus - a múltból származnak, és nem találunk bennük jövőt formáló ajánlatokat. A szemlélőnek az a benyomása, hogy a kormányok főleg azzal vannak elfoglalva, hogy elődeik hibáit javítgassák. A jövő inkább félelem, mintsem alkotás tárgya.

A politika mellett az értékek állapota ad okot gondra. A modern kultúrában szaporodnak a találmányok, gyarapodik a tudás, de az emberek nem kapnak választ olyan alapvető kérdésekre, mint a jó és a rossz mibenléte, az igaz és a tévhit közti különbség, az élet és a halál értelme. Ha e téren zűrzavar uralkodik, ha az értékek relativizálódnak, az iránytű nem mutatja az égtájakat, akkor a szkepticizmus uralkodik el. Régebben a vallás játszotta ezt az útmutató szerepet. Megalapozta a világ szemléletét, értelemadó volt, kialakította a szokásokat, áthatotta az egész életet. Térvesztése űrt hagyott maga után.”