NATO: ismét a központban?

2014. szeptember 01. 18:40

A NATO csak addig marad az USA által uralt szervezet, amíg ez az ország adja költségvetése zömét. A nagyobb európai részvétel nagyobb beleszólást is jelentene.

2014. szeptember 01. 18:40
Ravasz Ábel
Új Szó

„A szervezet Európa szempontjából több tekintetben jó kiegészítője az EU-nak. Egyrészt a NATO-tagság elnyeréséhez nincs szükség olyan mély szociális és politikai reformokra, mint az unió esetében, s ez kedvez úgy a posztszovjet országoknak, mind a Dél-Balkánnak, Ukrajnának és Grúziának. Mindez különösen azért fontos, mert a mai napig igaz, hogy NATO-tagországok ellen sikeres területi aggreszsziót még senkinek nem sikerült végrehajtania.

Másrészt a NATO multilaterális módon integrálja Európa nagyobb részét és az USA-t, valamint Kanadát, miközben az EU ugyan erős bilaterális kapcsolatokkal rendelkezik ezzel a két országgal, de azok nem tagjai. Ez lehetővé teszi a jobb koordinációt a két kontinens között. Harmadrészt, a ma még (a Dél-Balkán integrációja előtt) kizárólag keresztény alapokon nyugvó országokból álló EU-val szemben a NATO-nak muszlim többségű ország, Törökország is tagja, s ez hitelesebb szereplővé teszi például a Közel-Keleten.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2014. szeptember 02. 10:42
persze, persze, mint ahogy a Varsoi Szerzodesben is minden tagallam egyenrangu volt, es akarmikor leszavazhatta Magyarorszag vagy az NDK a Szovjetuniot, igaz? :)
balbako_
2014. szeptember 02. 07:30
Az füttyentene be, ha NATO tag lenne Ukrajna, Grúzia. Akik egyfolytában fosnak Oroszországtól, miért akarják cibálni a medve bajszát?
csombor
2014. szeptember 01. 21:33
Az USA adja. Kölcsönből. A kölcsönt meg a deklarált ellenségei dobják össze.
Wazze
2014. szeptember 01. 19:25
"A NATO csak addig marad az USA által uralt szervezet, amíg ez az ország adja költségvetése zömét." Főleg ilyen szervilis zsidó vezetőkkel... Ezt B+ te sem gondolod komolyan!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!