Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Vámpírok a napon

2014. szeptember 21. 12:52

2014 szeptember 20-án minden megváltozott, amit a magyar belpolitikáról eddig tudni lehetett. Ezek az emberek akkor álltak ki a nyilvánosság elé, amikor Orbán Viktor rátámadt a birodalmukra.

2014. szeptember 21. 12:52
Magyari Péter
444

„2014 szeptember 20-án minden megváltozott, amit a magyar belpolitikáról eddig tudni lehetett. 

Simicska Lajosék fotóztatták magukat.

Simicska Lajos 1999 augusztus 30-án hagyta ott az Apeh elnöki székét, azóta nyilvánosan nem fotóztatta magát, azóta nem ment olyan eseményre, ahol a sajtó is jelen volt. Azóta csak titokban felvett képek készültek róla, az se sok: 2012-ben és idén nyáron a Balatonnál, és most augusztus végén néhány egy hűvösvölgyi közértben.

Pedig 15 évvel ezelőtti eltűnése óta is fontos szerepe van a magyar politika és gazdaság irányításában, 2010 óta pedig egyenesen meghatározó a szerepe. Idén nyárig őt tekintették a Fidesz másik első emberének. Orbán Viktorral ők rakták össze azt a politikai rendszert, amiben élünk.

A Magyar Nemzet Online szombati fotósorozatán ott vannak azok az erős emberek is, akiket szintén alig láthattunk eddig. (...) Ezek az emberek akkor álltak ki a nyilvánosság elé, amikor Orbán Viktor miniszterelnök rátámadt birodalmukra és befolyásukra. Amikor új törvényekkel és intézkedésekkel nyesi a hatalmukat. Amikor az államigazgatásban lévő embereiket elkezdte kiszorítani. (...)

A Simicska-Orbán háborúnak voltak már a héten egyéb fordulói is: a mostani fotókon is szereplő Purgai Ferenc egy pénteki avatóünnepségen nagyon élesen támadta a kormányt az agrártámogatási rendszer átalakításáért. (Purgai a Mezort, vagyis Simicska mezőgazdasági cégének a vezérigazgatója.) Továbbá szintén ezen a héten egymásnak teljesen ellentmondó hírek jelentek meg arról, hogy Simicska Lajos hajlandó volna-e átadni médiabirodalmát Orbán erre kiválasztott embereinek: Habony Árpádnak és Andy Vajnának. És ez csak egy hét volt, egy olyan időszakban, amikor állítólag a harcoló felek csendesebbek, tekintettel az önkormányzati kampányra. A harcot közelről figyelők szerint a nagy összecsapás majd október közepén kezdődik, de az is lehet, hogy nem sikerült a tervezett önmérsékletet tartani.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 84 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2014. szeptember 21. 17:09
Kezdetben vala az Orbánozás, aztán vala a Simicskázás. Hazudtak egy bitang nagyot a "hosszú bájtok éjszakájáról" amiről kiderült egy büdös szó nem bolt igaz belőle. Aztán Simicska lemondott APEH elnökségéről és visszavonult a közélettől. Maradt az Orbánozás, ami úgy elkopott, hogy a megcsontosodott hülyéken kívül ez mást nem érdekel, elannyira, hogy köszöni szépen egymás után kétszer utcahosszal nyerte a választásokat. Akkor egy pihent elme kitalálta, hogy ül egy mesebeli kastélyban a gonosz Simicska aki a még gonoszabb Orbánnal időnként összeül és olyankor az általuk szőtt ármány az egeket nyaldossa. Nyáladzottak rajta eleget, míg fel nem fedezték, hogy a Közgép egyik tulajdonosa Simicska. Akkor aztán kiderült, hogy a magyarnak a fő ellensége ő, a cége és persze Orbán. Ezt is leszarta az értelmes választópolgár, míg most a nagy szürkeállomány azzal állt elő, hogy Orbán, már annyira gonosz, hogy Simicskát is hóhérolja. ez az akció is röhögésbe fulladt és most ez a szennylap és Magyari Péter egy újabb bőrt akar lehúzni a témáról. Szánalmas.
puszika
2014. szeptember 21. 16:51
444? Az a nevetséges az egészben,hogy ezt a Orbán-Simicska regét a balfirkászok erőltetik,miközben valójában semmi nem történt. Amúgy meg lapozzunk,hiteltelen médiamunkásokkal van tele az egész balsajtó!!
GV0917
2014. szeptember 21. 16:25
Magyari Petike!Vámpírokról regél. dr. Jekyll és dr.Hyde- a madaras Tesco zugbankára, az éhségmenet navigátora hol van? Ő miért nem áll a fotósaitok elé?Vagy a parizer evő Frankeinstein? Nyugodtan nevet változtathatna a 444- ugyanis a gonosz kísértő, maga a Sátán utasítását követik. Hála Istennek nem teljes sikerrel.Így aztán írásaitokat a 666 oldalán közölheteitek. Mondd Petikém, ha már így benne vagy az ilyesféle ügyekben miért nem írsz a bal liberális és szocialista "pentitók"-ról? Tudod kik azok ugye? Vagy az majd csak a Böszme "kurva jó Könyvében" lesz, aki száműzetésében, akár Mikes Kelemen "irodalmi leveleiben"-nagynéni híján anyósának, Apró Piroskának fog majd ajánlani...
mustármag
2014. szeptember 21. 16:07
Minden nap ki kell izzadni magukból valamit amiről úgy vélik, hogy ék lehet a nemzetiek közé. Aztán duzzognak, mert nem megy.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!