Szó kimondva

„Zsigerből gyűlölöm a felszínes általánosításokat, mert a zagyvaságok idővel megfellebbezhetetlen igazságként betüremkednek az életünkbe. Közülük mostanában leginkább az dühít, hogy a költészet halott. Meg hogy a fiatalok (így, a fiatalok, en bloc) nem olvasnak, mert nincs idejük rá, mert drága, s amúgy sem érdekli őket. Mert csak a neten lógnak, hülye zenéket hallgatnak részegen, s közben tele az ország funkcionális analfabétákkal. Pedig friss tapasztalás, meglehetős biztonsággal képesek leképezni a világ összetettségét, s jelentem, értelmezni tudnak a rezsicsökkentésnél cizelláltabb közléseket is.

Lányomtól kaptam jegyet az egyik győri Slam Poetry-estre. Azt akarta, hallgassuk együtt, mert ez afféle előadói költészet, mondta, friss irodalom, s kíváncsi volt, mit szólok hozzá. És telt ház volt, pedig nem ingyen adták, mint a falunapi koncerteket. Egyetemisták, gimnazisták vagy ötszázan álltak sorba jegyért, és fizettek érte 800 magyar forintot, ami rosszabb helyeken három sör ára, s ha így vesszük, ez nem kevés. Kiállt a színpadra négy slammer és mondták a magukét. És jött a vers. Nem volt szómágia, csak közlés, szabad gondolat, afféle rögzített helyzetjelentés a világról, rólunk, az életünkről.”