Biztos, hogy „az emberekkel” van a baj?

„Az ominózus elgondolás valahogy így hangzik: a magyar társadalom passzív, hiányzik az emberekből az állampolgári öntudat, a nép észre sem veszi, hogy mekkora baj van, pedig már régóta fel lehet lázadni, csak hát az emberek nem hajlandók felemelni a seggüket a Barátok közt elől. Ezt rosszabb esetben követi egy eszmefuttatás arról, hogy ez itt a tízmillió fasiszta birka országa, vagy hogy minden népnek olyan kormánya van, amit megérdemel. Mindez különösen gyakran hallható különböző apró, alternatív ellenzéki (vagyis a meglévő pártoktól idegenkedő), félig vagy teljesen civil mozgalmak aktivistáitól, azoktól, akiket például Tamás Gáspár Miklós az Orbán-kormány valódi ellenzékének tart. Ezek általában jóravaló, de politikailag naiv népek, akik hajlamosak feltételezni, hogy ők, és az általuk preferált szervezet már nagyjából mindent megtett azért, hogy elérjen valamiféle országos változást (a vágyott cél többnyire azért a kormány megbuktatása, illetve a »rendszerváltás befejezése«), és most már »az embereken« van a sor, hogy ők is beszálljanak. Általában ezt követően szokott elhangzani a fenti gondolatmenet, mivel megint ugyanaz az ötven ember vett részt valamelyik csodálatos rendezvényükön – a lényeg, hogy ez nem az szervezők hibája, hanem az embereké, amiért nem jöttek el és nem vesznek részt az új ellenzéki pólus építésében.

Micsoda öntelt hozzáállás! Mintha az átlagembernek valamiféle kötelessége lenne, hogy (napi nyolc órás munka, lakbér, rezsi, tandíj stb. befizetése mellett) mindenféle obskurus programokon vegyen részt. Az az igazság, hogy az emberek többsége elsősorban magának és a családjának szeretne jobb életet biztosítani, és ezért ha a kormány ennek útjába áll, és olyan helyzet van, akár hajlandó elzavarni a kormányt és újat tenni a helyébe. Ha olyan helyzet van. Csak éppen jelenleg nincs. És ez nem az emberek hibája, hanem azoké, akik úgy döntöttek, ők lesznek azok, akik a kormány/rendszerváltást előidézik.

Az ellenzéki pártokról fölösleges is beszélni, tudjuk, hogy ha rajtuk múlik, Orbán Viktor a százéves születésnapját is miniszterelnökként ünnepli majd. A baj az, hogy az ellenzéki alternatívaként beállított pártonkívüli erők még náluk is kevesebb embert tudnak megszólítani – és pont az ő köreikben a legelterjedtebb a fent leírt defetista hozzáállás. Pedig csak arról van szó, hogy ők hiába hitelesebbek az MSZP-nél vagy Bajnaiéknál, a széles közvélemény számára befogadható üzeneteket, programot, követhető személyiségeket, erőt(!) ők sem képesek mutatni. (Még az sem lenne baj, hogy idegenkednek például a párttá alakulástól, ha ezek meglennének, arra sem lenne feltétlen szükség.) Többnyire csak különféle tiltakozó tüntetésekre futja tőlük, amikről úgyis előre tudható, hogy, a klasszikust idézve, »előbb-utóbb megunják, hazamennek.« És mostanra már tényleg nagyon unalmas, hogy lassan minden hére jut valami teljesen következmények nélküli tiltakozó demonstráció, ahol a kormány valamelyik aktuális hülyeségére reagálva kimegy pár ember, elmondják, hogy ezt már tényleg nem szabad tűrni, aztán békésen hazamennek. Nem csoda, hogy a nép inkább otthon marad nézni a Barátok köztöt (amúgy jó eséllyel nem is azért, inkább, hogy befejezen némi hazahozott munkát, vagy készüljön a másnapi ZH-ra).”