Az iszlám kihívásáról − Mégis Benedek pápának volt igaza?

„Mutasd meg nekem, mi újat hozott Mohamed, és csak rossz és embertelen dolgokat fogsz találni, mint az a rendelkezése, hogy az általa hirdetett hitet karddal kell terjeszteni” – szólt XVI. Benedek pápa egyik idézett mondata Regensburgban, ami kiakasztotta az európai médiaközvéleményt 2006 szeptemberében. A média és a politikusok egy része azonnal „elfogadhatatlannak”, „offenzívnak”, intoleránsnak és hasonlóknak minősítették a pápa regensburgi beszédét, ami újraéleszti a vallási ellentéteket, és a dialógus, párbeszéd, békés egymás mellett élés helyett az intoleranciát szolgálja, szerintük.

A legmegengedőbb kommentárok szerint legalábbis „baklövés” volt a beszéd, az egyiptomi külügyminiszter pedig „szerencsétlen kijelentésnek” nevezte a fenti idézetet. Az iszlám világ országai közül több is kifejezte nemtetszését, Irán például az iszlám elleni nemzetközi összeesküvés részének nevezte a beszédet, az iraki kormányszóvivő úgy látta, a pápa félreérti az iszlámot, Marokkó pedig egyenesen visszahívta a vatikáni nagykövetét. A CounterPunch publicistája, Tariq Ali azt írta: „a bajor egy borotvaéles reakciós klerikus”, aki amikor a világ szembenéz a környezet és a szegénység problémáival, inkább azt választja, hogy megtámadja egy rivális vallás alapítóját.

Voltak persze a pápát védelmükbe vevő megszólalók is: John Howard ausztrál miniszterelnök szerint az iszlám világ reakciója eltúlzott volt, Angela Merkel pedig úgy látta, egyszerűen félreértik XVI. Benedek beszédét. Jose Maria Aznar volt spanyol jobboldali miniszterelnök a pápa bocsánatkérését követelő tüntetésekre reagálva kijelentette: a muzulmánok sem kértek bocsánatot Spanyolország területének nyolcszáz évig tartó elfoglalásáért, a svájci belügyminiszter pedig leszögezte, hogy a pápa beszéde „intelligens és szükséges” volt.

Az iszlám fanatizmus elmúlt nyolc évben való előretörését, az ISIS brutális tetteit és a világ felé intézett kihívását látva, úgy tűnik, a világ tartozik egy bocsánatkéréssel Benedek felé. Mert miről is beszélt pontosan a volt pápa?

*

A Vatikán leszögezte:az idézeteket kiragadták kontextusukból, és a pápa célja épp az ellenkezője volt annak, mint amit belemagyaráztak. Mindazonáltal a pápának visszakoznia kellett, kijelentve: egy középkori szöveget idézett, amely nem tükrözi személyes nézeteit. Hozzátette: igazi szándéka a dialógus elősegítése volt.

XVI. Benedek egy egyetemen beszélt a tudományos élet képviselőihez, így a hit és az ész összeegyeztethetősége volt a fő témája, s mint utolsó mondata világossá teszi, igazából az egyetem feladatáról értekezett. Mint mondta a professzorokhoz szólva, egykori professzorként: „egyetlen egészet alkotunk, és az egyetlen értelem egészén belül dolgozunk, annak különféle dimenzióiban, s ezáltal közösen viseljük a felelősséget is az értelem helyes használatáért.”

S itt jött a kifogásolt rész: Benedek pápa ekkor foglalta össze „a tudós bizánci császár, II. Paleologosz Manuel, valószínű a téli táborban, 1391-ben Ankara közelében egy művelt perzsával a kereszténységről és az iszlámról és e kettő igazságáról folytatott” eszmecseréjét. Mint a pápa mondta: „most csak egy témát szeretnék érinteni, ami a dialógus egészében mellékes – amely a hit és értelem témakörében megragadott és kiindulópontként szolgál e témáról szóló reflexióimhoz.”

Benedek pápa úgy fogalmazott: „meglepő számunkra, hogy a császár milyen nyerseséggel fordul beszélgetőpartneréhez a központi kérdéssel, mely általában a vallás és az erőszak közti összefüggésre vonatkozik: »Mutasd meg nekem, mi újat hozott Mohamed, és csak rossz és embertelen dolgokat fogsz találni, mint az a rendelkezése, hogy az általa hirdetett hitet karddal kell terjeszteni«. Miután a császár ilyen súlyosan fejezte ki magát, aprólékosan elmagyarázta az érveket, miért esztelen dolog a hit erőszakos terjesztése. (...) Az erőszakos térítés elleni érvelés döntő érve ez Az erőszak ellentétes Isten lényegével és a lélek lényegével.”

XVI. Benedek tulajdonképp egyszerre az értelem és a hit védelmében beszélt az egyetemek kapcsán, s ehhez történetesen – nyilván nem véletlenül – egy vallási dialógust hozott példának, s még fel is hívta a figyelmet rá, hogy az idézett császár keményen, számunkra szokatlanul fejezi ki magát. A fél világ megkövezte érte.

*

És akkor 2014-ben felbukkant az Iszlám Állam. Iszlám fundamentalizmus, teokratizmus, lekaszabolt, lefejezett gyerekek, keresztre feszített keresztények, valamint az Iszlám Állam nézeteit nem valló muzulmánok elüldözése, kivégzése – nem kell ragoznom.

„Benedek pápának igaza volt az iszlámmal kapcsolatban. A világ tartozik neki egy bocsánatkéréssel” − írja most a LifeSiteNewson vezetett blogjában Hilary White. Mint írja: most azt láthatjuk élőben, milyen is lehetett, amikor a 7. században a frissen alapított iszlám vallás hívei elfoglalták az addig túlnyomórészt keresztény Közel-Keletet. Ha valaki megint hirtelen a keresztes hadjáratokat hozná fel, mondván, „egyik kutya, másik eb”, akkor ezen a ponton irányítom át a keresztes hadjáratok védelmében írt posztomhoz, amelyből kiviláglik, hogy azok az iszlám nyugat ellen irányuló, több száz éve folyó támadásaira adott reakciók voltak.

White szerint az „ősi veszély” feltámadásának idejében egyre nehezebb a liberális véleményformálók álláspontjának fenntartása, a „régi mantrák” újra és újra való ismételgetése, ugyanis „nem mindenki gondolkodik ugyanúgy a világon, mint mi”, „nem egyenértékű minden kultúra”, és „nincs mindenkinek igaza abban, amit hisz”.

Camillo Langone az Il Foglio című olasz katolikus lap hasábjain írta azt, hogy „ma, amikor a hírek az egykori Irakból megint történelmet írnak, és ami mindenkinek megmutatja, akinek szeme van, hogy milyen az, milyen is igazán, amikor a Koránt valóban cselekvésre váltják, bocsánatot kell kérnünk mindkettőtöktől” − mármint XVI. Benedek pápától és az egykori császártól. Persze, a „modern, szekularizált Európa nem fogja ezt megtenni”.

XVI. Benedek: a pápa, mint próféta – címezte fel cikkét ugyanezen témában a Crisis Magazine szerzője, George W. Rutler. Mint írja: „ma szívélyes közéleti és vallási vezetőket látunk, amint mecseteket látogatnak” és „viccelődnek” úgy, mintha „egy Kiwanis Klubban volnának”. „Miközben ezt teszik, keresztényeket gyilkolnak meg Mohamed követői távoli földeken, akikről azt mondják a politikailag óvatoskodók, hogy saját extrém nézeteik fogjai”. Rutler számos példát hoz angol lordoktól kezdve a norvég királyon át amerikai tüntetőkig, akik úgy gondolták a harmincas években, hogy a nácikat meg lehet szelídíteni, és együtt élni velük, akik pedig ennek az ellenkezőjét mondták, azokat pellengérre állították.

Amel Nona moszuli káld katolikus érsek a Corriere della Serában arra figyelmeztetett, mellőzve Benedek akadémikusan kimért és udvarias, úriemberi stílusát: az iszlám szerint nem egyenlő mindenki. A mi értékeink nem az iszlám értékei. „Ha ezt nem értitek meg minél előbb, azon ellenség áldozataivá váltok, akit nemrég még otthonotokba fogadtatok”. Hozzátette: „veszélyben vagytok. Kemény és bátor döntéseket kell hoznotok, még akkor is, ha ezek ellentétesek az alapelveitekkel.”

*

Benedek pápa regensburgi beszédében az egyetemről, hit és ész összeegyeztetéséről beszélt, s ennek kapcsán az értelem alapján folytatott vallási párbeszéd fontosságára hívta fel a figyelmet, ezzel kiszólva a muzulmán világnak, ahol ez a fajta értelemalapú párbeszéd nem éppen divat. Hozzátette: „A modern gondolkodás önkritikájának ez a nagy vonásokkal fölvázolt kísérlete egyáltalán nem zárja magába azt a véleményt, hogy vissza kellene térnünk a fölvilágosodás előtti korba, elvetve a modern kor nézeteit. Mindazt, ami a szellem modern fejlődésében értékes, fenntartások nélkül elismerjük: valamennyien hálásak vagyunk azokért a nagyszerű lehetőségekért, melyeket ez a fejlődés nyitott az ember előtt és az emberi fejlődés számára, melynek kedvezményezettjei vagyunk.”

A volt pápa hozzátette: „A Nyugatot régóta fenyegeti ez az elfordulás értelmének alapvető kérdéseitől, ám ezáltal igen nagy kárt szenvedne.” A következő mondat pedig az iszlám világnak is szólt: „Csak így leszünk képesek a kultúrákkal és a vallásokkal folytatott igazi dialógusra is – arra a dialógusra, melyre oly égetően szükségünk van.”

Ratzinger ma nem olvassa a fejünkre: „én szóltam”. A valóság már megtette helyette.